Bocsánat, nagy volt a szünet... de nem is mondhatok egészen múlt időt, mert lehet, hogy még elnyúlik egy darabig... Lenne miről írni, történik/történt egy csomó minden mikulásozás, nyűgös-beteghisztis-zh-írós nap, hajnalig nyúló tanulás, kora reggeli vizsgázás, hiszti-nap, karácsonyozás a barátnőkkel, mézessütés, séta erre-arra, karácsonyi ajándékvásárlás, szakítás, nagy beszélgetések, írás, éneklés, betegeskedés, bőrgyógyászlátogatás, munkahelyi szétesés, filmnézések, vigyorogva levélolvasás. Szóval zajlik az élet. Csak vagy időm, vagy kedvem nem volt írni... ha meg volt, akkor már írtam a nagyimnak, ugyanis majdnem mindenhova cipeltem magammal egy füzetet, amiben jó hosszan írtam egy levelet neki. (11 oldalas lett) Így mindenféléről beszámoltam neki - a közlésvágy elmúlt. Nem tudom, fogom-e pótolni az elmaradt dolgokat. Valószínűleg szokás szerint nem. Nézzétek el nekem... :)
Annyira "rég" volt már események tekintetében, hogy nagyon nincs is kedvem írni... de megígértem magamnak.. és most már aztán igazán le vagyok maradva.. borzasztó. :D Szóóóval... Mint említettem, szombaton ivászat és egyebek. Ennek hatására elég elvetemült ötletnek tűnt, hogy korizni menjünk, de hála nekem, a dögnek, persze mentünk. :D Először hárman voltunk Kedvessel és Nyüzsivel. Nyüzsi könnyedén, hozzánk képest profin korizik, de hát ő már egészen manó korában is kint volt a jégen. Én nem vagyok olyan jó, de azért el-elcsúszkálok. :) Kedves viszont most volt először jégen. Mindezt másnaposan és egyáltalán nem lelkesen előadni egy igen vicces jelenet volt. (Mondják, hogy legtisztább öröm a káröröm - nincs benne egy cseppnyi irigység sem.) Persze én nem azért szórakoztam olyan jól, mert tetszett, hogy szegény milyen bizonytalan, hanem sokkal inkább azért, mert annnnyira emlékszem, hogy mit össze szenvedtem én anno. :D Sőt... én már az első kanyarban akkorát estem, mikor először mentünk, hogy hűűűh. :D Ehhez képest Kedves nagyon profi volt. Egyetlen egyszer esett el, mikor középen ácsorgott, mondván, hogy pihen míg mi csúszunk egy-két kört. Röhögött rajta, hogy álltában esett el... Persze a derűs alaphangulat ellenére állítása szerint nagyon szenvedett. Nekünk meg majd' leszakadt a karunk, ahogy fogtuk a kezét két oldalról és meg-megtartottuk. De büszke vagyok, mert mellettünk egyszer sem esett el! :) Nagyon várta, hogy megérkezzen a haverom. Arra spórolt, hogy jöjjön már, hiszen tudta róla, hogy ő sem tud korizni, és gondolta akkor majd vele foglalkozunk. Ő viszont csak az utolsó 35 percre ért oda. Ez mondjuk nem tartott vissza minket (és szerencsére őt sem) attól, hogy megpróbáljuk megbarátkoztatni a jéggel. :) Ő kicsit jobban ráérzett az elején a dologra, de rettenetesen parázott azon, hogy elesik. Következésképpen el is esett, de ez gyakorlatilag csak egy féltérdre esés vol, ami azért elég lightos. Főleg ahhoz képest, amit én műveltem. :D Mikor már a fiúk lementek (vagyishogy lekísértük őket) a jégről, mi még felszabadultan róttunk pár kört. Közben egy csomó ember elment, úgyhogy élveztük a félig üres pályán való körözést. Azzal szórakoztam, hogy egylábon csúsztam. Egyszer egyik, aztán másik.. kezek kitár. Vigyorog. :D Tettem pár kört így, aztán az egyiknél becsúszott egy kis gikszer. Először is volt egy kisebb szántás a jégen, amibe belecsúsztam, másodszor kanyarodni kezdtem egy lábon. Hát azt még nem kellett volna. Ezeknek az együttes eredménye az lett, hogy úgy elestem, hogy a fejemmel is lekoccoltam a jeget. Pedig én kiskoromban jól megtanultam esni, úgyhogy nem tudom mikor vágtam be utlojára eséskor a fejem. Na mindegy, végülis azonnal le lett jegelve, szóval semmi gáz. :D Persze azonnal felpattantam, mentem tovább (ugyanazzal a módszerrel), 4 méteren belül majdnem megint elestem. :D Nem sokon múlott. Én naggggyon jót nevettem rajta, és gondolom kint a srácok is derültek rajtam, bár a második bénázást állításuk szerint nem látták. Mikor lementünk a jégről, mondtam nekik, hogy Na ííígy kell esni. :) Ahogy mondták "Nagyon jól nézett ki! Volt egy pillanat, amikor teljesen a levegőben voltál, mintha repültél volna." Hát igen.. csak az irány volt rossz. :D A bal szemöldököm széle sokáig fájt, ha hozzáértem, most már rendben van, a combom viszont még most is érzékeny és szép lilás-sárgás színekben pompázik. Hiába - színes egyéniség vagyok. :D
Ahogy reggel elszabadultam a hostelből rögtön felvillanyozódtam. :) A mikulás-sapimat nem vettem rögtön föl, de élénken figyeltem, hogy másokon van-e. Megfogadtam, hogy ha egyetlen embert is látok mikulássapkában, én is fölveszem az enyém. A Ferenciek tere metróaluljáróba érve, ahogy a mozgólépcső felé fordultam, széles vigyorra szaladt szét a szám. A két ellenőrön ott virított a sapka. I love BKV! :) Mindehhez a szívderítő látványhoz még hozzájárult, hogy nem is a jegyek ellenőrzése, mint inkább az kötötte le őket, hogy a szemembe nézve, széles mosollyal jó reggelt kívánjanak. Hááát.... ennél jobb nem is lehetett volna. A mozgólépcsőről leérve én is fölvettem a jeles fejfedőt. :) Mikor beállt a metró a megállóba, a vezetőjének majd' kiesett a szeme, úgy megnézett. Rámosolyogtam, de viszonzás nem volt. A metróra fölszállva is többen megnéztek. Nem illett a koszvadtszürke metróhangulatba az élénkpirosan mosolygó sapkám. Eleinte kicsit zavartan néztem szét, felmértem mennyire vagyok nagy látványosság... aztán összeszedtem magam és rámosolyogtam azokra, akik jól megnéztek. Olyan nagy "összeszedés" egyébként nem kellett... mikulássapkában nem lehet hosszútávon nem rámosolyogni az emberekre. :))) Viszont úgy látszik egy ilyen "extra" fejfedőt viselő bolondra nem szabad visszamosolyogni. Egyszerűen nem merték viszonozni a mosolyt... mindenki csak nézett... Mikor leszálltam, a metróvezető keresett, de csak hogy megint jól megnézzen... hiába vigyorogtam rá megint, ő is sokkot kapott úgy látszik. :D Összesen 4 rokonlelket láttam a hazaúton, az ellenőröket is beleértve.... kevés. Na de nem baj... Igenis bolond vagyok, és nagyon remélem, hogy fertőzök! :))
Valamivel csak ébren kell tartanom magam... már csak egy-másfél óra van hátra, míg hazamehetek. Ha eddig nem dőltem le aludni, most már nem lenne túl célszerű... Mivel ahhoz már túl fáradt vagyok, hogy szépen írjak, a marketing tisztázat-írást felfüggesztettem. Úgyhogy ráveszem magam, hogy folytassam az elmaradt beszámolók pótlását.
Szóóval.. volt egyszer egy november 29-e, egy koncert utáni szombat. Reggelre irány a munkahely. Most bezzeg, hogy a saját fáradtságommal tisztában voltam és 3 ébresztőt állítottam be, most már az első előtt pár perccel felébredtem... na mindegy. A munkahelyen akartam megírni/összeollózni a hétfőn megtartandó kiselőadásomat illetve be akartam számolni az előző napi koncertről. Hát ez nem jött össze... a változatosság kedvéért ugyanis nem volt internet. Így hát egész nap jóformán nem csináltam semmit, csak teáztam, beszélgettem a takarító nénivel és takarítottam. Négy körül felkeltettem a másik recepcióst, majd négy után pár perccel elindultam a Keleti felé, ahol is Kedvesre vártam, merthogy kérésemre, most végre ő jött föl Pestre és nem én mentem hozzá. Szombatra nem volt konkrét tervem, így ő vette a kezébe a szervezést... Csepelre mentünk két barátjához. Nagyjából este 6-ra értünk ki. Mikor először összefutottunk Pesten, akkor is ide jöttünk. A vendéglátás most is kellemes volt, ámde most nem volt "menekülés", bár odafelé menet még volt egy halvány illúzióm, hogy este hazakeveredünk... Frászt! :) A srác rövidesen előhozakodott jónéhány féle házi pálinkával és másegyébbel... Szilvapálinka... mivelhogy a gyümölcs benne pihent az üvegben, szépen meg is szinezte a körülötte lötykölődő szeszt, így már a második kör almalé színű volt. Már a második körből is szerettem volna kimaradni, de nem azért könnyen beadtam a derekamat - fogok is én itt küzdeni - legyintéssel... A harmadik kör után az üveg kiürült. Közben előkerült egy vízipipa, vidáman beszélgettünk mindenféle idiótaságról, és zenét hallgattunk. Persze Kedves és a vendéglátóink jóval "tapasztaltabbak" ivászat terén mint én, így az előző kifogyásával egy lendülettel kerültek elő az újabb üvegek. Csakhogy ezek közül választani kellett, mert semelyikből sem volt elég mind a négyünknek. Volt egy ribizlis nemtudommi... mondtam, hogy én azt kérek. A srác mondta, hogy "Ha valami árt, hát akkor az"... de ezután már hiába tiltakoztam, azt kaptam. Nagyon finom volt! Csakhogy a második húzásra éreztem, hogy ebben bizony egy halom ribizli is van. Bár bevillant a fejembe, hogy anyáék anno mondták, hogy az ilyen ágyas dolgoknál pusztán csak a gyümölcstől is fejre lehet állni, de hát........ Mondták, hogy rágjam csak meg, nyeljem le... nem kellett nagyon bíztatni, mert tényleg nagyon finom volt. Na ezután nem sokáig húztam... még talán tíz percig. A baj nem csak a gyümölcs volt. Több ponton eltoltam az ügyletet... 1. aki nem szokott hozzá, az ne igyon annyit/olyan gyorsan, mint aki hozzászokott! 2. mindezt nem fáradtan és mégkevésbé sem éhgyomorra kellett volna előadni, ugyanis én előtte egész nap csak 2 szelet előszeletelt kenyeres pirítóst (reggel), egy zacskó chipset (délben) és pár szem diót ettem. Bár Kedvessel vettünk valami dobozolt rizseshúst az ottani boltban, de hát csak nem álltam neki ott egyedül eszegetni a konyhában. Meg tulajdonképpen meglepő módon nem is voltam éhes. Na mindegy.. szóval enni kellett volna 3. a gyümölcsöt pedig nem elfogyasztani... Lényeg a lényeg, hogy a fenti elbaltázás együttes hatására meglehetősen kiütöttem magam...... A "józan" eszem maradékával annyi vizet ittam, amennyit csak tudtam, hogy a másnapot elkerüljem... (ez maradéktalanul sikerült is!) Vajas kenyeret is ettem volna, kértem is, de csak rozskenyér volt a háznál, ezt meg az én drága rozsallergiám miatt visszautasítottam. Még egy kicsit visszamentem a társasághoz, néhány KisPál szám lelkes énekelgetéséig és két korty tea erejéig el voltam velük a nappaliban, aztán mivel Kedves megágyazott nekem, bedőltem aludni. (Kb este 10kor) Hogy utána mi történt, azt nem tudom, én szerencsére jól aludtam... a többiek valószínűleg még jó ideig folytatták az italozást, a srác, ugyanis meglehetősen romos állapotban volt mikor reggel kiengedett minket. Kedves másnapos volt ugyan, de annyira nem látszott rajta...
A "viharos" este ellenére másnap fölkeltünk (jórészt miattam) és haza indultunk azzal az elvetemült tervvel, hogy kimegyünk korizni .Szerencsére Anya, mikor hazaugrottunk a korimért (meg, hogy lefürödhessek és tiszta ruhát vegyek), volt olyan drága, hogy csomagolt nekünk szendvicseket... Kedvesbe nagyon nehéz volt belediktálni, de én farkaséhséggel termeltem be egyiket a másik után. :) Útközben összefutottunk Nyüzsivel, így végülis hárman, bár a tervezetthez képest jó egy óra késéssel, de kimentünk a Műjégre . Kedves már az ötlet felvetésekor sem volt lelkes, és hát mondanom sem kell, hogy a lelkesedésén a másnap sem lendített sokat...
Ez itten a 100. blogbejegyzésem. :) Gondoltam ez alkalomból valami szépet/jót mutatok nektek. A szép itt látható fent. Még régebben egy bulizás után hazafelé fotóztam reggel.... (az alsót meg egy kirándulás alkalmával.) :) Az jutott eszembe, hogy úgyis ígértem, hogy majd mutatok nektek idézeteket a Paulo Coelho könyvből, amit névnapomra kaptam anyától. Hát kinyitottam a 100. oldalon, és íme az első bejegyzés:
"Nem szabad soha meggyengülnünk, még ha ilyen messzire jutottunk is."
Értettem! Tehát írok tovább :D
Fodor Ákos kötetének 100. oldali szösszenete pedig:
Szóóval Jamie Winchester & Hrutka Robi koncert... Már amint megtudtam, hogy feloszlik a banda, tudtam, hogy az utolsó koncertjükön ott akarok lenni. Sokáig húztam, de aztán mert nem tudhattam, hogy meddig lesznek jegyek, fogtam magam és persze pénzemet és elmentem egy Libribe megvenni a belépőmet. Persze a jegy még sokáig pihengetett a falamon lévő parafatáblán egy borítékban, mire végre eljött a koncert. Persze egyedül mentem... de ennyi pénzért nem is lett volna képem elcsábítani senkit egy olyan koncertre, ahol lehet, hogy nem is érzi jól magát. Én viszont nagyon jól éreztem magam. A második sorban ugráltam, énekeltem, ordítottam és fotóztam. :) Régen sose értettem, mikor koncertfelvételeket hallgattam, hogy miért is jó az az embereknek, ha ott üvöltöznek a koncerten... miért nem lehet csendben végighallgatni/énekelni azokat a tök jó számokat. Minek kell belevisongatni... aztán egy-két koncert után.. hát... hogy is mondjam... eljutottam odáig, hogy most pl a koncerten az előttem bulizó lányok egy széles vigyorral hátrafordultak hozzám és megjegyezték, hogy "ez szép volt". :D
A srácok nagyon jók voltak, a meglepetés is tök jó volt - hirtelen mindenkiből gitáros lett. :D Jóóó volt! A kedvenc számomat is eljátszották, meg persze egy-két olyat is, amit eddig nem ismertem, vagy csak koncerten hallottam. Na de most a koncert után még ott helyben rögtön meg is vettem a másik két cd-t, ami eddig még nem volt meg. :D Szóóval most aztán.... Kár, hogy ez volt az "utolsó"... bár a legtöbb ismerősöm azt mondja, hogy úgyis lesz még... de hát arra nyilván tök sokat kell várni, míg összehoznak egy na jó mégegyet, vagy egy nosztalgia bulit. Na mindegy. Mindenesetre most így a végére szereztem tőlük aláírást az egyik cd-re /így nyertem egy villanásnyi privát mosolyt is/ ! :D (Soha senkitől nem kértem még dedikálást sztem:))
A torkomat fáradtra ordítottam, és mikor elindultam hazafelé, valahogy a járás egészen természetellenes dolognak tűnt.... a két lábon ugrálás sokkal helytállóbnak tűnt. (Pedig nem is ugráltam annyit, mint lehetett volna.)
A végén még jó hosszan próbáltuk őket visszacsalni a színpadra, de egy búcsúszám és asszem talán 1-2szeri meghajlás után már nem jöttek ki.. pedig mi tényleg mindent beleadtunk. Már fáradtam, de mikor úgy konkretiálódott, hogy vége lesz, akkor mintha újratöltöttek volna "nelegyenvégeee" :D Meg tele voltam valami fura lebegős érzéssel... olyan átölelemavilágotjajdejókedvemvan érzés volt egy kis fáradtsággal keverve. Egy villamosmegállót lesétáltam... aztán a villamosról néztem az éjszakai Budapestet. Kedvem lett volna leszállni fotózni, de sikerült leülnöm, és a lábaim igencsak hálásak voltak ezért az apróságért... mellesleg másnap reggel mennem kellett dolgozni, szóval a józan ész is azt diktálta, hogy menjek haza aludni. Így hát mentem...
Nah... most értem el odáig, hogy talán lesz időm és lendületem is írogatni. Bár még mindig és megint van mit tanulni, de most szusszanás van. :) Nagyjából péntek óta minden napról tudnék mesélni. Ha sikerül megerőltetnem magam, meg is írom őket szépen sorban. "Tartalomjegyzék:" Péntek: Jamie Winchester búcsúkoncert Szombat: Kedves, ivászat Vasárnap: korizás, avagy hogyan fejeljük le az alattunk elnyúló jégtáblát Hétfő: hisztinap aztán esti jókedv Kedd: lányokkalbeszélgetős karácsonyivásárbakimenős jajdejódélután :) Szerda: munka - kommunikációs önfejlesztés :) Csütörtök (itt tartunk ma): dupla ZH-nap és előmikulásozás
Sok mesélni valóm van, de per pillanat nincs időm rá, hogy leüljek írogatni... talán majd délután - estefelé a munkahelyen (ha lesz net). Addig is hallgassátok ezt. Én teljesen beakadtam... :D
Szintén tegnapi esemény, hogy megkezdődött az Anilogue, ami tulajdonképpen egy filmnézegetős fesztivál. Animéket, animációs rövidfilmeket és hasonlókat vetítenek. Múlt héten a munkahelyemen találtam rá az újságra, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Hayao Miyazakinak eddig az összes animéje tetszett, amit láttam, úgyhogy mindenképpen kíváncsi voltam, most hogyan varázsol el a világával. A másik film, amit kinéztem magamnak, Az erdő zongorája címet viseli. Nem sokat olvastam róla, de láttam róla egy képet.
Ez a címmel együtt nagyjából elég is volt nekem. Ha már erdő és zongora van benne és olyan szép, mint a képen, akkor nekem jó lesz. :) Persze mivel szándékoztam másokat is elcsábítani a mozizásra, azért utánanéztem, hogy miről is szól, de nem komolyabban, így nem is a lényegét tudtam meg a filmnek, csak az indító szituációt. :) Végignéztem az időpontokat és úgy láttam, hogy nagyjából az egyetlen, amikor jó nekem, az a november 27-i játszás. Szerencsémre mindkettőt adták, ráadásul közvetlenül egymás után. :) Az egésznek egyetlen szépséghibája volt, hogy 18:15kor van vége csütörtökönként az óráimnak. Tudtam, hogy sietnem kell majd, ha nem akarok késni. (Utálok késni... moziból meg pláne rossz)
Egy kedves barátommal mentem végül, aki (enyhén szólva) anime-mániás. Bár ő nem nagyon tudta, hogy mire jövünk (legalábbis amennyire én tudom, nem nagyon nézett utána), hanem bennem bízva jött el. :D Remélem nem csalódott... én nagyon jól éreztem magam. :)))) Természetesen Murphey-nek mindig igaza van (legalábbis a nagy számok törvénye alapján), úgyhogy most kivételesen az utolsó órát tartó tanár nem fejezte be az órát időben. 18:26-kor szabadultam. Lépcsőn, folyosón, utcán végig rohanás.. hiába, villamos sehol. Akkor már tudtam, hogy késni fogok, vagy nagyon neccesen érek oda. 19:03 körül futottam be (szó szerint), de szerencsére nem kezdték még el. Bementünk, a jegykezelő néni viszont felhívta rá a figyelmünket, hogy a la nature japánul fog menni a film, szóval ha kell, akkor szerezzünk tolmácsgépet. Én még mindig lihegtem és "elkéstem" érzéssel inkább a helyünkre igyekeztem jutni. Miután ez megvolt, természetesen kifurakodtam és végülis sikerült szereznem két fejhallgatót, amin keresztül egy szerencsétlen leányzó szinkrontolmácsolta nekünk a Miyazaki filmet. A fejhallgató egy jó 20 perc után borzasztó kényelmetlen kezdett lenni, a tolmácsolás pedig nem volt a legjobb, de azért így is élvezhető volt szerintem. :) Nekem tetszett.
A másik animével volt annyi szerencsénk/szerencsém, hogy volt hozzá angol felirat. Hál' az égnek, merthogy a fejem már megfájdult a rendelkezésünkre álló szerkezettől, és amúgy is ahhoz voltam szokva, hogy japán hanggal, angol felirattal nézek animéket, így nem okozott sokkot. :) Nekem személy szerint ez jobban tetszett, mint a Ponyo, de mint mondtam, ha már erdő és zongora van benne, akkor jöhet. Bár az erdőnek nem volt benne akkora szerepe, mint gondoltam, de szép zene, egyszerű, de kellemes történet, (nekem) nagyon szimpatikus főszereplő (mármint a vadóc srác :)). A sok közül az egyik nekem legjobban tetsző mozzanat a filmből, mikor áll a srác a lépcsőn és csukott szemmel élvezi, ahogy esik rá az eső. Hááát igen... én is szeretem az ilyet. :D
Tegnap a változatosság kedvéért megint jó napom volt. :) Az általam legutáltabb órát, a statisztikát Nymphával végignevettük. Természetesen nem azért, mert a tanárnő olyan mulatságos lenne, de még csak nem is azért, mert másról beszélgettünk volna (első sorban ülünk ((nem beszólni, azért nem vagyunk stréberek!! :D)) szóval úgy elég gáz is lett volna). Egyszerűen annyira nem voltam matekra hangolva, hogy az elképesztő. Folyamatosan kihagytam számokat, elírtam, elnéztem, rosszul írtam be a számológépbe, hasonlók. Magyarul szenvedtem minden hülyeséggel, de mivel nem vagyok az a tipikus önsajnáló ember, nem hullottam mélydepresszióba, hanem derűsen puffogtam Nympha fülébe, hogy már megint milyen baromságon tudtam elszámolni. De mivel kivételesen rendesen figyeltem, meg próbáltam követni az órát, csináltam tovább a dolgokat. Kérdeztem valamit Nymphától, mire ő egy pillanat alatt elbizonytalanodott és kijavította az ő helyes eredményét az én elbaltázottamra. Mikor rájött(ünk), hogy rossz, megint kiakadós nevetés... onnantól kezdve rá is ráragadt a "bénázós napom van", úgyhogy onnantól kezdve még nagyobbakat derűltünk. Egyszer a tanár sem bírta ki, hogy ne kérdezze meg, mi a nyavaja van, mikor mindketten vörösödő fejjel fuldokoltunk a visszafogott nevetéstől. Gondolom nem épp arra a válaszra számított, amit kapott, ugyanis csak annyi volt az egész, hogy Nympha valamit elszámolt... (kb háromszor, mindig máshol elcsúszva :D) Remélem kijátszottuk magunkat, mert jövő héten ZH, és akkor nem így kéne csinálni. Akkor biztos nem nevetnék ilyen jót rajta...
Megint volt egy kis szünet... pedig írni lett volna mit. Mindig van. :) De hát ha az ember lánya nem jut el odáig lendületben, kedvben és időben, hogy le tudjon ülni a gép elé és összehozni egy blogbejegyzést, akkor ez van. :) De azért piszkálja ám a csőrömet, ha nem írok, szóval most itt vagyok. Bár közben vasalok, úgyhogy ez így lassan fog menni... Na mindegy. :D
Bevallom, megadtam magam... A hóesést lelkes vigyorral fogadtam és fejet hajtottam a "közeleg a karácsony" gondolatnak. Voltam olyan szerencsés, hogy kétszer is sétáltam estefelé gyönyörű hóesésben a városban. Éjjel az ablakból néztem a havazást, illetve párszor az iskolából is vágyakozva néztem kifelé. Meggyúrtam az idei első hógolyót, de a csata partner híján elmaradt. Azért, hogy ne maradjon dolgavégezetlenül szegény, egy villanyoszlopot derékon dobtam vele. :D Most már, hogy megbékéltem a karácsony közelségével, egy-két ajándékot be is szereztem és "just for fun" alapon elkezdtem papírból hópelyheket gyártani. Hogy szoba-dekoráció lesz belőle, vagy ajándék díszítés/kiegészítés, azt még nem tudom, de minden esetre jól el vagyok vele. :)
Korareggel valami érdekes álomban császkáltam, minek eredményeképpen az ébresztőmet egy laza mozdulattal kikapcsoltam. Reggel, ahogy visszagondoltam, még emlékszem ahogy az álomködön keresztül látom a 6:40-et a kijelzőn, aztán klikk. Vissza az álomba. Már nem tudom miről szólt az álom, csak azt tudom, hogy a végén egy hang bennem azt parancsolta az álombeli énemnek: „Ne olvasgass!!” Ez volt az ébresztő és az „Úristen, mennyi az idő?” lendülettel magamhoz ragadtam a telefonom. 8:30. Nagyszerű… 8:30-ra kellett volna beérnem a munkahelyre. Nadrág felhúz, laptopot + kábelt a táskába gyűr, egy könyvet bedob mellé, egy krém, két tic-tac a szájba, egy alma a táskába, pizsamafelső ledob, póló felhúz. Anya a másik szobából: Nem fél kilencre kell menned? „De!” Zokni, pulcsit felhúz, telefont zsebre, két betétet a táskába, hátizsák hajítása az előszobába, 4 húzás a hajkefével, cipőbe belebúj, kabát föl, táskát megragad, sapka, sál kézbe, ajtón ki.
7 perc.
Az utcán „fölöltöztem” –kabát megigazít, sálat nyakba, sapka föl, pulcsi cipzárját behúz… Közben fölhívtam az éjszakás srácot, hogy csak fél óra múlva leszek ott…Szerencsére nem sietett sehová.
Jó kezdés mára.
Persze, hogy beértem, jött a „jó hír” nincs net. Már megint.
Tudnám, akkor mit fogok én csinálni, mikor azt terveztem, hogy a neten utána olvasok egy csomó mindennek, megnézem, mikor lesznek a vizsgáim és végre összeállítom a vizsgarendet. Na mindegy. Mire ezt olvassátok, a probléma már majd persze elmúlt, hiszen most még ugye Word-be írkászok, de ha felkerül, akkor már vagy hazamentem, vagy visszajött a net. :)
Na most hirtelen ennyit a panaszkodásból….
13:25
Hát eddig nemigen unatkoztam.
Míg a 24 fős csoport megreggelizett (te jó ég, mekkora zsizsi volt itt), addig elolvastam Kedves egyik novelláját, amit eddig még nem… Közben persze időről-időre ki kellett tenni egy új kenyeret, tejet, lekvárt. Aztán eltörölgettem a száradó tányérokat, hogy legyen hova tenniük, amit elmosogatnának. Aztán 11 után valamivel befejeződött a sáskajárás, úgyhogy megkezdtem a romeltakarítást. Asztalt letöröl, kajákat eltesz, otthagyott mosatlant elmos stb. Utána át kellett rohannom az apartmanba takarítani. Egy kis wc és fürdőszoba-takararítás… Közben innen elkezdtek elszállingózni. Még megmutattam nekik térképen, hogy jutnak el a Deák térre, aztán nyugi. Feltöltöttem a szekrényt tiszta ágyneművel, aztán nekiálltam takarítani. Megint. Wc, fürdőszoba, előszoba… sikálás, felmosás, söprés…
Közben telefonált az egyik tulaj, hogy vegyek műanyagpoharat a sarki diszkont boltban. Persze nem volt… Visszajöttem, takarítás befejezése.
És most itt ülök és írkászok. Még mindig nincs net. Kár…
Zenehallgatás…
Nincs kedvem olvasni.
Talán hajtogatok pár papírdarut…
14:40
Esik a hó!!!!!
Áááá
Dejóóóóó!!!
Közben másik öröm…
Kaptam csokiiit
„Afternoon snack for you”
Made in New Zealand
Hokey Pokey Chocolatey White Bar
Egy Új-Zélandi vendég rakta az asztalomra, míg átkísértem az új vendégeket az apartmanba. Ééédes… szeretem az ilyen vendégeket! :)
Fini. Bár nem vagyok nagy fehércsoki rajongó, de ez öröm is, különleges is. J Égetettcukor darabkák vannak benne.
14:52
Újabb juhúúú
Mindjárt itt van Nyüzsi. Írtam neki, hogy ha van kedve, jöjjön be hozzám dumálni. Pár perc (se) és itt van. Dejónekem.
17:26
Jól kicsacsogtuk magunkat.. elment… Még 1-2 óra és remélem én is tűzök haza.
Net még mindig nincs persze…
Már 11 műveletet írtam össze a benti üzenő füzetbe, hogy ha megjön a net, vagy valaki elővarázsolja, akkor mi mindent kéne megcsinálnia. (Be check, ki check, kifizet, lefoglal stb.)
Na mindegy… Valamikor csak megoldják. Meg szokták. :)
Újabb kocka csokit nyammogok… Közben még Nyüzsi adott nekem egy kétharmad zsömle szendvicset. Jól esett… Ma nem sokat ettem. Viszont egész nap teázok. :) Meggyes-joghurtos, útifüves, earl grey, megint meggyes-joghurtos… :)
18:12
Bejött a tulaj a barátnőjével. Megittak egy pálinkát. Pontosabban megittunk, mert nekem is töltöttek. Szóval az egyedül itt ücsörgő vendéggel együtt négyen koccintottunk az egyik másik recepciós által hozott házi barackpálinkával. Finom. Most úgy jól vagyok… Először semmi… aztán szép lassan, kellemesen zsibbadni kezdtem. Még nem lebegős érzés, de azért már könnyebb vagyok… --> jófajta pálinka ?)
Reményeim szerint még max egy óra és jön vissza az ír srác (másik recepciós) és akkor mehetek… Jah még nem is meséltem, csak akartam. Szóval ma nem négykor végzek, mint szoktam, hanem majd ha visszajön a srác. Mert megkért, hogy maradjak már bent kicsit tovább, ha tudok, mert ma van az utolsó rögbi meccsük és csak valamikor 6-7 körül tud visszaérni. Szóval elvileg ma addig csücsülök itt bent, amíg vissza nem jön…
Úgy látszik ma nyitnak a téli dolgok.. lásd lentebb - karácsonyi vásár. És ami most esett le: ma nyitott a Városligeti Műjégpálya is!!! Juhéééjj! Be kell szereznem egy kori-cipelésre alkalmas táskát, mert a hátizsákomba már tavaly is alig tudtam bepasszírozni... idén meg kéne oldani a problémát egy kori-táskával. :) Na meg idén többet kéne menni, mint tavaly. De most van lelkesedés, és eddig úgy néz ki, hogy több lelkes ember... Jég velünk! :)))
Általában úgy kell vadásznom a karácsonyi hangulatot. Hóesés és békesség, nyugalom híján nem nagyon szokott bennem kialakulni a karácsonyi hangulat, csak sokára... (mire jobb esetben már meg kéne lenni az ajándékoknak). Ilyenkor viszont már jócskán a karácsonyi hisztériában gázolunk, úgyhogy az esetleg felderengő hangulatot is szét tudja zúzni az általános bevásárló-borzalom. Ilyenkor szoktam a Vörösmarty téri vásárra kimenni, vagy sétálni az Andrássy úton, a szépen kivilágított utcákon, forralt bor illattal körbeölelve. Persze általában itt is nagy a tömeg, de mivel tudom, hogy úgysem akarok nagyon vásárolni, inkább csak a hangulatot szippantom magamba, ezért nem nagyon tülekedek. :) Hogy miért zagyválok itt már karácsonyról? Mert a szokotthoz képest korábban, ma nyitották meg a Vörösmarty téri vásárt. Munka után, mivel nem volt messze, ki is sétáltam. Na nem azért, hogy karácsonyi hangulatba kerüljek, mert azt még szigorúan taszítom. Majd decemberben kezdem a ráhangolódást. Terveim szerint idén a szokottnál tudatosabban (amennyire a vizsgaidőszak és a zh-k megengedik nekem ezt a "luxust"). Persze az ajándék kinek-mit gondolatkör már forog a fejemben, sőt mindenfelé lapulnak cetlik-feljegyzések arról, hogy kinek mit szeretnék vagy mit gondoltam, de még nem kezdtem el a beszerzést, csak ötletgyűjtés van. Szóval nem ráhangolódni mentem, pusztán kíváncsiságból. Mert ilyenkor még "üres". Kevesen vannak... Csak hogy lássam így is. Nem engedtem magamnak, hogy alaposan körbeszaglásszak - tényleg nincs kedvem még a karácsonyhoz -, de muszáj volt néhány fotót elkattintani és megnézni, hogy a kedvenc árusok kint vannak-e, ott vannak-e ahol szoktak lenni stb. Átfutó terepszemle. :) A "kedvenc" emberem is kint volt, vele már 3 (vagy 4?) éve "ismerősök" vagyunk. Mindig nagyon vigyorogva köszönök. Először még a KMO (Kispesti Művelődési Otthon)-ban találkoztunk egy állat- növény- és ásványkiállításon. Mindenféle virágokat, húsevő növényeket árult. Kaptam tőle egy virágot. :) Másodszor már a karácsonyi vásáron és azóta minden évben ott látom. Az első karácsonyi alkalommal nem ismert meg, de most már azt hiszem "bevésődtem" :D. Most nem volt kedvem leállni beszélgetni, úgyhogy mellette is csak úgy elhussantam - tényleg csak körberohantam a teret kétszer-, de azért muszáj volt ellenőrizni, hogy idén is ő lesz-e. Na de megfordulok én majd még arra jó párszor idén, úgyhogy valamikor biztos váltunk pár szót. :) Akit még nagyon szeretek, az egy idős bácsi. Gyönyörű fafurulyákat árul és nagyon szépen játszik is rajtuk. Sajnos most két fiatal lány volt helyette, de remélem, hogy azért később decemberben ő is kint lesz. Vele ugyan még nem nagyon beszélgettem, de sokszor ácsorogtam a standjánál hogy hallgassam, ahogy játszik. :) Nagyon furcsa-vicces-érdekes volt azt látni, hogy milyen, ha a forralt borosoknál illetve a kajás pultoknál 1-2 ember alkotja a "sort". Amikor beindul a hely, ez általában inkább 10-12... :)))
Szerda este 295 darunál tartottam. Akkor éjjel be akartam fejezni, hogy a kerek 300-at beharangozzam. Gondoltam itt megállok egy kicsit, legalább addig, míg 100at föl nem lógatok... De aztán végül is az utolsó 5 darut nem hajtottam meg, mert topográfiát tanulni már nem volt lelkierőm (jóformán elaludtam rajta), úgyhogy gondoltam akkor hajtogatni se hajtogassak. Hát másnapra hagytam. Másnap viszont adott volt egy marketing óra plussz néhány szünet ugye, ami tökéletesen alkalmas hajtogatásra és hát papír is volt nálam.... Szóval nem álltam meg 300-nál. A 320 olyan semmilyennek hangzott, úgyhogy azt sem volt kedvem "világgá kiáltani".
Ma a munkahelyen csináltam egy másfajta darut is (plussz négy hajtás van benne, de ettől egész más hatása van... szokatlan... furcsa még...de azért csináltam belőle még egyet, hogy "legyen párja" :)). Közben a kabátzsebeimben meg a táskám alján találtam pár kósza szárnyast, merthogy mostanában minden cuccomból darvak potyognak. :D Ma egyébként olvastam is róluk... Na de nem elkalandozni! Előbb befejezem... Szóval hazaérve láttam, hogy csak egyet kéne hajtani a 325-höz. De hát az megintcsak olyan semmilyen szám, hát legyen 330. Akkor Meg már inkább 333. Itt aztán tényleg megálltam. Mert a 333 az már egy valamire való szám. :) Szóval jelentem 333 daru kész az 1000-ből... Egész jól haladok, nem?
Szép lassan eljutok arra az állapotra, mikor már úgy érzi az ember, hogy kicentrifugázták az agyát. Holnap topográfia ZH-t írunk a változatosság kedvéért... Hegységek, vulkánok, folyók, tavak, öblök, fokok, alföldek, tengeráramlások, masszívumok, szigetek, félszigetek, mindezt Ausztráliában, Óceániában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és persze Afrikában. Hál' az égnek Európa elvileg nem kell...
De hát így is 9 oldalas a lista... Van ami egész jól megy... de most már ha nem húzok bele, lassan az elején tanultakat kiszorítják a fejemből azok, amiket most próbálok belepréselni... Asszem a vulkánokat holnapra hagyom. (Húszat kell tudni kb.) Még meg kell tanulnom a hegységeket (de már átnéztem) + a szigetekből sem éppen mondanám biztosnak a tudásomat. És hát legalább kétszer jó lenne átismételni mindent, hogy kiderüljön, tudom-e. Pfft... Mondjuk egy szavam sem lehet... rövidtávú-memória és magolás fejlesztési technikának tökéletes..... Csak nem épp élvezetes. Ezért van most pihi... majd 10kor folytatom.
Bóbita kért fel a játékra és őszintén szólva elég sokáig húztam-halogattam már. Sokat töprengtem rajtam, mi is lehetne az az apróság/érdekesség, amit itt még nem említettem és érdemes lenne. Még most sem tudok hetet, de majd írás közben lesz belőle valami. :)
1. Szeretek alkotással piszmogni. Verseket írok (bár ez mostanában már nem nagyon igaz... elég rég írtam már... mostanában csak morzsák vannak), rajzolok, néha festegetek vagy ha úgy adódik, számítógépen firkálgatok. Néha nagy lelkesedéssel irkálok/firkálok, máskor hetekig-hónapokig semmi. Most is inkább ilyen "semmi" időszak van... hiányzik.
2. Szeretek fotózni. Akik a Cseppfényt nézegetik, azoknak ez mondjuk nem újdonság. :) Szívesen foglalkoznék vele komolyabban. Majd akarok is szerezni egyszer egy komolyabb fényképezőgépet. A mostani is jó kis kütyü, de azért majd jó lenne egy nagyobb. Persze addig még meg kéne tanulni hogy egyáltalán hogy működik a dolog, mert mechanikusan abszolúte nem értek a fényképezőgépekhez illetve a fényképezéshez magához, csak szeretek kattintgatni és próbálom felfedezni, hogy mi mindenre képes az én kis masinám. :)
3. Szeretek énekelni... A rádióval, cd-lejátszóval együtt, vagy anélkül. Karaoke-bárban, vagy az utcán sétálva. Zh-k előtt feszültségoldásként, unalmas órák után ébresztésként. Ha ideges vagyok, ha jó kedvem van. Meg úgy egyáltalán. :)
4. Mindig kitalálok valamit, hogy "de jó lenne...", "kéne" aztán kezdőlöket híján soha nem csinálok semmit. Nagyon nehezen fogok neki dolgoknak... valahogy hiányzik az elhatározás, vagy a határozottság... a tett. Tudja a fene. Lehet, hogy egyszerűen csak egy lusta dög vagyok. (ami mellesleg részlegesen igaz :D)
5. Magamért lusta, másokért bezzeg... Sokkal hamarabb mozdulok meg, ha valaki másnak kell segíteni, mint ha a saját dolgaimat kell rendbe hozni. Legyen ez akár lelki, akár fizikai szinten. Így például gyakran lelkesebben takarítok mondjuk a konyhában, mint a saját szobámban, kis koromban, szívesebben rendet raktam a Dénes cuccai között, mint a sajátomban, és hamarabb nekiállok tanulni, ha valamit el kell magyarázni másnak, mint ha magamért készülök.
6. Nem bírom az önsajnáltatást, a hisztit, az örökké aggódó embereket. Ez nem azt jelenti, hogy ha valakinek valami baja van, kikészülök tőle. Sőt... általánosban is, gimiben is sokat játszottam "lelki szemetes" szerepet... még most is. Szivesen meghallgatom mások problémáit és a tudásomhoz mérten próbálok tanácsot adni nekik, vagy csak támaszt nyújtani, felvidítani... De aki örökösen aggódik minden kis hülyeség miatt, folyton izgul, lényegtelen dolgokon kiborul és csak azért hisztizik, vagy süllyed mélydepresszióba, hogy vele foglalkozzanak, attól kikészülök. Ettől függetlenül vannak ilyen közelebbi ismerőseim, haverjaim, de néha nagyon tudnak idegesíteni. Próbálom kizökkkenteni őket. Nem mellesleg megjegyzem, hogy amikor nyűgös/hisztis vagyok, olyankor magamat is "lelőném"... :)))))
7. Tájékozatlannak érzem magam. Néha zavar, néha nem... Nem olvasok újságot (na jó, a metrót néha végiglapozom, de többnyire csak a Kázmér és Huba érdekel :), meg ha van benne valami érdekesség művészetről/kultúráról/állatokról stb. amin megakad a szemem), nem nézek híreket, nem hallgatok rádiót és az indexet sem olvasgatom. Így a "nagyvilág" hírei nem nagyon jutnak el hozzám. Jó, nyilván a nagyobb dolgok igen, de azért lényegesen kevesebb minden, mint egy átlagember esetében. Néha zavar, mert így jó sok dolog van, amihez abszolúte nem tudok hozzászólni. Viszont nem nagyon van kedvem tenni ellene... a hírek nem nagyon érdekelnek: "robbant, meghalt, sikkasztott, eltűnt, leégett, elterjedt, összeomlott"... meg olyan jól el vagyok az én kis hétköznapi, amúgy is mindenfélével telített életemmel... Kínos- nem kínos, ez van.
Nem továbbítom senki blogolósnak, mert szinte mindenki megkapta/megírta már, akit olvasok. Nympháét szívesen olvasnám, de ő nem ír blogot. Nympha kedves, ha olvasod és van kedved, leírhatnád azért... kíváncsi lennék, mi minden van, amit még nem tudok. ;)
Egész lightos kis napom volt. Mostanában élvezem a melót. Egyrészt persze azért, mert általában kevesen vannak és így lehet lustulni :D másrészt meg akik vannak azok kedvesek aranyosak. :) Legalábbis akikkel én ma találkoztam, az mind rendes, szimpatikus ember volt, pedig ma forgolódott itt tizenpár ember. :) Kedves meglepetésként beugrott látogatóba egy barátom. Mivel épp nagyon ráértem, ezért teáztunk egyet, beszélgettünk, mesélt... Örültem neki. :) Most meg majd nemsokára jön elvileg a bátyám, aztán megyünk ki apáékhoz Szentendrére. Jó hétvége lesz.. (gondolom, remélem, sejtem.. meg ilyenek :)) Csak az a para, hogy csütörtökre borzasztó sokmindent kéne megtanulni egy nyavajás topográfia zh-ra és hát ez nem egy tanulós vasárnap lesz... Ma nyúztam a fejemet vele, de nem volt elég, viszont a lendületemnek már több volt a soknál. :D Na majd ha nem lesz nagyon beszélgetős a buszút Szentendrére, akkor majd megint előveszem az atlaszt...
A hétvégén meg ugye Békéscsabán voltam Kedvesnél. A vonatozás kalandos volt, de erről most nincs kedvem mesélni... lehet, hogy később se lesz. Mindegy. :) Inkább csak képeket szeretnék mutogatni. Pénteken este mentem le, szombaton császkáltunk. Piacon kezdtünk nyammos reggelivel (vagy inkább rebéddel). Valami sonkás nemtudommivel töltött csirkével, rendes csabai kolbásszal, cigánykával és isteni finom puha, friss kenyérrel. :) Itt az ócskás részen csavarogva láttam meg két tök jó kis faragott pipát, amiből az egyiket végülis megkaptam ajándékba névnapomra. Nem mintha pipáznék (viccesen is állna a kezemben azt hiszem), de mint tárgy, bejön a pipa és ráadásul ez a faragott bajuszos fejű még érdekes is. :)
A piacon való mászkálás után végigcsámborogtuk a várost. Mindenféle gyerekkori történeteket hallgattam. Fákat, virágokat, sétálóutcákat, házakat, templomot, temetőt, tömegsírt, székelykaput... mindenfélét láttam/nézegettem. :)
Aztán "rátaláltunk" a Munkácsy emlékházba és hát "miért ne" alapon bementünk körbenézni. Jó volt. :) Rajtunk kívül nem volt senki, úgyhogy így külön hangulatos volt végigjárni azt a pár szobát. :)
Miután fölértem Pestre a nagyimtól, úgy volt, hogy megyek a Nyüzsi barátnőmékhez reggel, mert hazamenni nem nagyon lett volna időm, és hát hogy töltsem el a szabadidőmet, ha nem egy jó baráttal? :) Ők a hősök tere környékén laknak most (talán már mondtam, nála voltam az esti beszélgetésen), úgyhogy trolival mentem a Városligetig. Mivel természetesen volt nálam fényképezőgép, hát egy kicsit elkolbászoltam a ligetben és fotózgattam. Íme néhány kép az elkattogtatottakból:
Még ígértem, hogy elmesélem, hogy mi minden volt velem a múlt héten. Hát ez most szűkebbre szabottan lesz, mintha akkor egy szuszra nekiálltam volna, de azért így is...
Szerdán ugye lementem a nagyimhoz. Nagyon örült. :) Tele volt mesélhetnékkel. Aranyos volt, ahogy kérdezett, de aztán mikor elkezdtem válaszolni, arról eszébe jutott valami és csak mondta-mondta. :) Először nem tudtam, hogy akkor most válaszoljak is, vagy inkább hagyjam. Hagytam. Hadd meséljen... érdekeltek a történetei/gondolatai. Meg hát ő "be van szorulva"... kevés emberrel tud beszélgetni, szóval ha valami kikívánkozik, hát ide nekem, én kíváncsian meghallgatom. :))) Szóval sokat beszélgettünk. Még a párjával is! Ő már egy ideje általában inkább olyan "pokrócos"... Szegény mostanában nem volt jól és olyankor kissé mordmufurc. Meg ő nagyon szereti a csendet. De azért nagyon jókat lehet vele beszélgetni. Neki is nagyon jó történetei vannak és persze nagyon értelmes, intelligens, tájékozott. :) Szeretem. Délután torta, gyertyaelfújás, ajándék, nagy ölelééés. A mama teljesen odáig volt meg vissza, hogy sütöttem neki tortát és leutaztattam meg minden. :))) Szeretem benne, hogy úgy tud örülni mindennek. Kicsit később levettük a szekrény tetejéről a kosarat, amit anya pakolt tele ajándékokkal, hogy majd a szülinapján bontsa ki a kupacot. Egy nappal előrehoztuk, hogy szemtanuja legyek a bontásnak és az örömködésnek. :) A csodakosárban persze volt minden, ami a boldogsághoz kell. Finom ital, csemege, plüss elefánt, dobozka, képeslap, levélpapír szett... :) Aztán estefelé kértem a mamát, hogy mondjon nekem "muszáj elolvasnod" könyveket, úgyhogy írtam egy kb egy oldalas könyvlistát a füzetem hátuljába. :) Majd valamikor nekikezdek... Sajnos másnap már reggel (háromnegyed 8as busszal) el kellett jönnöm, hogy beérjek a suliba, de azért örültem, hogy leugrottam hozzá. Szeretek velük lenni. Remélem karácsony körül is meg tudjuk/tudom őket látogatni majd.
Sikerült... nagyon jó napom volt. :) Már ugye rögtön éjfélkor jól kezdődött (ezt korábban elfelejtettem írni), merthogy anya akkor köszöntött a továbbított mama-küldte képeslappal és egy tőle kapott elő-köszöntő képeslappal. :)
Mint a reggeli, sietve írt bejegyzésemben említettem, eleve jól indult és mivel most már majdnem egy hete jó napjaim, jó kedvem van, ezért természetesen ma is így indultam neki a napnak. Bár elindulásom után rögtön futással kezdtem. Itthon felejtettem a telefonomat, mert reggel töltőre tettem így nem került rutinmozdulattal a zsebembe, de úgy döntöttem, hogy bizony ma az nekem elengedhetetlen, úgyhogy hazafutottam, felkaptam a mobilt és rohanás megint. Aztán a villamos után is. Jót szórakoztam magamon. Meg volt a reggeli torna. :) Rám is fér(t), ugyanis nagy édesség-falatozást tartottunk a lányokkal. Én palacsintatortát vittem kóstolni, az egyik barátnőm* csokis aprósüteményt hozott, a másik meg egy kifőzdében zsákmányolt somlói galuskát dobott be a közösbe. Nyamm. (* Most már kénytelen leszek valahogy "elnevezni" a népeket, mert ez így nem állapot, hogy mindig csak egyik meg másik, meg mit tudom én.... Szóval Nympha hozta az aprósüteményt, Nyüzsi meg a somlóit ;)) De ez persze csak délután volt, addig még sok mosoly tarkította a napom. Például rögtön mikor beértem a terembe, Nympha üdvözlésétől "Szia névnapos" szét szaladt a szám, és az eleve a szám sarkában bujkáló mosoly makacs vigyorrá rögzült. Kaptam tőle nagyonfincsi Milka csokit. Ezt a nagy édességbőségben nem bontottam ki, de örültem neki. Ki ne örülne egy tábla boldogsághormonnak? :D Ezek után az órán fellelkesített még, hogy a tanár az önéletrajzoktól beszélt és ezek kapcsán a sajátját ki is vetítette... hát megtudtunk pár dolgot. Például, hogy egy nappal előttem van a szülinapja. Vigyor. :) Másik megkattanósan vigyor: rajzol, fest, fotóz, verseket és novellákat is ír. Hááát... ennek muszáj leszek utánajárni! :)))) Filozófia órán firkálgattam és közben figyeltem. Nympha nagy szórakozására az óra első felében folyamatosan puffogtam meg pofákat vágtam, ahogy a tanár hülyeségeket beszélt. Én a kis kritikus :D Mindezzel együtt azért élveztem az órát... :))) Közben érkezett egy névnapi sms... de jó nekem. Vigyor. Vállalati pénzügyek órán bőszen gyártottuk a papírdarvakat.
(jelenleg 150 darab pihen a szekrénykémen és még mindig csak 10 lengedezik) Közben figyeltünk, kritizáltunk, jókat szórakoztunk a tanár egy-egy poénos benyögésén. :) Ez után az óra után jött az "össznépi" édességirtás. :) Következő óra alatt névnapi sms Medvétől, akivel elvileg "nem beszélünk" és megígértem, hogy én nem fogom zaklatni. Aaaannyira jól esett. :) Ott röpködtem. :D Aztán vissza az origami szakkörhöz. :) Még egy óra... lightos... Gyermek és ifjúsági irodalom. Semmi extra. Jó volt. Kicsivel előbb elmehettünk, így sikerült egy villamoson menni hazafelé Nymphával. Eddig még csak egyszer sikerült, mert az utolsó óránk más és az én tanárom egy elvarázsolt figura és mindig kicsit tovább tartja az órát. :)) A metrón egy rubik-kocka "bajnok" mellé ültem. Egy metromegálló alatt kipörgette a dolgot gond nélkül. :D A Határ úton leszálltam és vettem egy csokor virágot anyának. Tegnap akartam a Süzmürüzz miatt, de tegnap nem volt. A villamoson találkoztam a lánnyal, aki napközben küldte az sms-t. Nagyon örültünk egymásnak, megbeszéltük, hogy összeülünk pénteken teázni valahol. Hazaértem, mivel senki nem volt itthon, nyugiban lepakoltam, aztán már csörgött is a telefon. Papa... "Isten éltessen" stb. Vigyor. Szerdán délelőtt megyek, meglátogatom. :) Aztán hazajöttek anyáék. Puszi, nagy ölelés. "Kis kifli" vacsira (hárman nem ettük meg, akkora óriási istenipuha nyamm volt :)), de még vacsora előtt ajándék (dejónekem). Paulo Coelho : Élet / Válogatott idézetek, nagyon szimpatikus kis könyv. Majd írogatok nektek belőle később ide ha épp nem leszek tele mindenféle élménnyel, mint most. Szóval könyv, meg gyönyörűsárga melegzokni. Vigyor. :)
Vacsora végefelé megérkezett a bátyám is egy karácsonnyi ajándékszatyorral. Benne csupa édesség (nosztalgia!): gumicukor (3 féle) + fütyülős nyalóka (ááá ez kiakadásig örömködés :D) + raffaello, 3 különböző stílusú, de mindnagyonjó képeslap, és a mindennek a megkoronázása egy kockadobós scrabble-változat. Utaztatható méretű nagyon aranyos és hűűdejóleszeznekem-érzetű a dolog. ;) Vigyor. Örömködés. Anyától bónusz ajándék volt, hogy meghallgattuk együtt U2-tól az Electrical Storm-ot, amivel mostanában be vagyok kattanva. :) Aztán írt nekem jajdejó-t a könyvecske elejébe...
És akkor most nagyjából elérkeztünk a jelenhez... öröm, boldogság. Még egy-két elfelejtős köszöntés msn-en. És hogy így estére is legyen egy naaagyszélesvigyorom írt egy verssms-t Kedves és pont mikor elolvastam, akkor érkezett meg Szélvész, a volt magyartanárom nagyon kedves köszöntő sms-e is. Vigyoooor. :) Imádom ezt a napot.
Ma jó napom lesz. Ha nem, akkor is. A vidám, lelkesedő csakazértis hajt. :) Meg volt a reggeli jókedv - beszéltem apáékkal telefonon. Az ébresztést ugyan lekésték, de nagyon jó volt egy nevetős-kornyikálós telefonhívás így ébredés után 10 perccel. :) Az ébresztőm egy sms volt - ösztöndíjátutalás. Kaptam már köszöntő képeslapot - kettőt (majd megmutatom), meg egy tök jó kis pipát (majd mesélek), + a telefonhívás. Hogy mire föl ez az egész? Apróság - névnapom van ;)
Kedd délutánra (nov. 4.) torta és egyéb sütés volt betervezve. 15:20kor végeztem a suliban, egy óra az út haza plusz be kellett mennem a CBA-ba venni egy-két dolgot a tortához. A nagyimnak készültem gesztenyés csokitortát sütni. Egy barátnőmmel pedig megbeszéltük, hogy később ő is átjön, mert neki meg az anyujának kellett szülinapi finomságot csinálni. Mire megjött az én tortám csokis piskóta alapja már meg volt, de a krémen még dolgoztam és hát ugye a díszítés is bőven hátra volt még. Az ő elképzelése az volt, hogy egy "Boldog szülinapot" feliratot csinálunk, így is lett. Kevertünk be linzertésztát, négyzeteket vágtunk ki belőle, ezekbe belekarcoltuk a betűket, aztán kisütöttük. Közben nyilván elkészült a krémem, ketté vágtam a piskótát, megkentem aztán pihentettük az ügyet. Betűk díszítése csokikrémmel, torta tetejének beborítása csokival stb. Ez így mind szépnek és jónak hangzik, csakhogy a mindenség valahogy nem a süteménykészítésre szánta ezt a napot. Piskótakészítésnél a tojások semmiképp nem akartak rendesen külön válni. A tojássárgájának minden vágya volt belevegyülni a fehérjébe. Csak szokatlanul nagy küzdelmek árán sikerült a tojásfehérjéket rendesen külön szedni. Ezek után mikor szép habbá sikerült verni a fehérjéket és a sárgájákat is, a liszt és sütőpor belekeverésekor a nehezen összehozott hab teljesen összeessett. Kissé elkeseredtem, hogy akkor bizony ez a tészta összeesik vagy meg se nő vagy egyáltalán nem lesz olyan, mint én szeretném. Hál' az égnek, ez nem így lett. Gyönyörű kis tortaalap lett belőle, mikor kikerült a sütőből. A szerencsétlenkedés viszont nem zárult le. A krém elkészítését kapásból elrontottam. A tojássárgáját mézzel és egy csipet sóval kellett volna habosra verni, majd óvatosan beleönteni egy adag tejet. Hát én habosra vertem, majd (tej helyett) tejszínt öntöttem hozzá (abból csak nem lesz gond), majd rátettem a tűzhelyre, hisz forralni kellett. De valami gyanús volt... Átolvastam a receptet és egy "ó basszus" felkiáltással levettem a löttyöt a tűzről. A mézet nagyon profi módon teljesen kihagytam a dologból. Itt jött a következő buktató, ugyanis nem nagyon tudtam semmi olyan eszközről, ami otthon alkalmas lenne arra, hogy "12 dkg" mézet kimérjek benne. Ilyen téren viszont nem voltam szívbajos. Néhány bluggyantásnyi méz, és kész. :) A krém mellesleg nem lett valami esztétikus, márpedig én a tervek szerint ezzel díszítettem volna a tetejét (az elengedhetetlen csokimáz mellett természetesen). Erről is le kellett mondanom hát. Ekkor már kicsit fáradtam, nyűgösödtem, főleg, hogy a barátnőm süteménye sem úgy indult, ahogy kellett volna. A tészta egyszerűen nem akart összeállni... szétesett, túl vajas volt stb, és mivel ő nem egy konyhatündér, én viszont ugye korábban már sütöttem linzert, nagy erőkkel próbáltam rendbehozni a fogalmam sincs hol elrontott tésztát. :) Késő estére lettünk kész. A torta díszítése egész jól sikerült, a betűsor egész rendben összejött, bár egy betűt elrontottunk. De azért összességében a "minden jó, ha a vége jó kategória" A konyha viszont totálkáros lett - rengeteg mosatlan, konyhai eszközök szerte-szét. Én is totálkáros voltam. Hulla fáradt és nem túl lelkes - a tudat, hogy másnap 5 körül kelek nem kecsegtetett semmi jóval. De azért nekiálltunk összeszedni a konyhát (mosogatás ezerrel). Aztán mivel a barátnőm eleve tök sok cuccal jött és végül egy tálcára tettük a sütijeit, erőt vettem magamon és hazakísértem - vittem helyette a sütiket. A levegőn kicsit felfrissültem szerencsére, de hazaérve hiába akartam nekiállni a takarításnak, anya lepisszegett, mondván, hogy a bátyám már alszik, ne zörögjek. Így például a tűzhelytakarítás és egyéb "nyalánkságok" szegény amúgy is nyúzott anyára maradtak, merthogy én másnap reggel mentem a nagyimhoz...
Ráérős délután. Tetszik. :) Amint látjátok, máris törlesztettem egy kicsit az adósságaimból. Büszke vagyok. :D Időközben megírtam a fogalmazást, amiről beszéltem. Ez tulajdonképpen az, amit korábban is említettem, A vonzás hatalma című könyvről írt akármi... :) Aztán megcsináltam a takarítást is, közben itt járt a tulaj, megérkezett a vendég, akinek meg kellett. Ilyenek. Semmi nagy esemény. U2-t hallgatok (ilyet meg ilyet) és el vagyok, mint a befőtt. Már csak 1 óra és megyek haza! :)
Sok mindennel el vagyok maradva, úgy döntöttem, hogy megpróbálok időrendben haladni a dolgokkal. Ígértem még egy virágos történetet... Múlt héten pénteken (okt. 31.) tervbe volt véve, hogy a bátyámmal és néhány barátnőmmel elmegyünk bulizni. Szokás szerint szép lassan előkerültek a buktatók, kifogások, s mindenféle nyiff és nyaff, így végül nem mentünk. Viszont az egyik leányzóval megbeszéltük, hogy úgyis mostanában elsodródtunk egymás mellett, mindketten másfelé pörögtünk és még a suliban is alig váltottunk pár szót, hát összeülünk egy csajos, beszélgetős est erejéig. :) A terv az volt, hogy átmegyek hozzájuk, a párjának az új albérletébe (így legalább azt is megnézem) és aztán csacsogás, ameddig bírjuk szusszal. :) Mondta, hogy nyugodtan ott is alhatok náluk, úgyhogy így is készültem. Nagyjából ez is történt, annyi kiegészítéssel, hogy a kedvese munkahelyénél találkoztunk és nem egyből hozzájuk mentem, mert mivel szegény srác éjszakás volt aznap, vitt neki vacsorát a barátnőm, én meg gondoltam szintúgy kedveskedek kicsit, hát desszert gyanánt vittem neki csokit. :) Szóval az Oktogon környékén találkoztunk, kicsit beszélgettünk az ottani ismerősökkel (na nem az enyémekkel, én nem nagyon ismerek ott senkit (még)), aztán elindultunk hozzájuk. Fönt körbemutogatott mindent, aztán sertepertéltünk egy kicsit - mosás, teregetés. Aztán zenehallgatós, chips-ropogtatós, beszélgetős nagyon jó estét tartottunk. :) Nagyjából éjfél körül feküdtünk le, de persze még pizsama-parti jelleggel így is ment a csacsogás egy darabig. :) Éjjel/hajnalban hallottam, hogy kétszer telefonoztak egymásnak - hogy ki hiányolt kit, azt nem tudom, csak a beszédfoszlányok szivárogtak át az álomködön, meg a fiú kérdése, hogy náluk vagyok-e még. Hát én bizony nem szaladtam el, ha már felajánlották, hogy ott alhatok. :) Reggel aztán hazajött, a barátnőmet csókkal ébresztette (volna, hanem ébred föl arra, hogy bejött), váltottak pár szót, aztán mondta, hogy ő kimegy a konyhába. Hallottam, hogy téblábol és végülis nem ment ki csak helyezkedik meg ki tudja mit csinál. Aztán a háta mögül előkerült két szépséges virágcsokor. Egy-egy szál rózsát kaptunk (a barátnőm vöröset, én meg sárga-piros átmenetes gyönyörüséget), sok szép leveles zölddel és díszpapírral csokorrá formálva. Miután kigyönyörködtük magunkat és mindkettőnktől begyüjött 1-1 köszönöm-puszit (vagyishogy hát a barátnőmtől nyilván csókot), közölte, hogy aludjunk csak tovább, ő majd vízbe teszi a virágokat, aztán kiment. Hát itt már nem voltunk olyan szófogadók, nem aludtunk tovább, ki mentünk hozzá a konyhába. Beszélgettünk egy darabig, aztán közölte, hogy ő bizony csinál nekünk reggelit is. Teljesen meg voltam hatódva. :) Egész éjjel melózott, aztán ahelyett, hogy bezuhant volna az ágyba, virágot hozott, reggelit csinált. :) Persze mire megreggeliztünk, kezdett lemerülni az elem. Kiment cigizni, lezuhanyozott, aztán tényleg bedőlt az ágyba és K.O. Mindenesetre gondoskodott róla, hogy nagyon jól induljon a szombat reggelünk. :)
Nemrég értem be munkahelyre... Megint egy jó hétvége telt el. Jó másfél órája értem vissza Pestre, ugyanis Békéscsabán voltam Kedvesnél. Majd mutatok képeket (leghamarabb holnap tudom fölrakni őket szerintem), meg mesélek kicsit (azt lehet, hogy még ma). Sajnos úgy ért be a vonatom, hogy hazarohanni nem volt időm, úgyhogy kicsit több mint egy órát csellengtem a városban. Beülni sehova nem volt kedvem, egy órával korábban bejönni dolgozni meg pláne nem. :) Most csend van és nyugi, remélem az is lesz egész délután...(bár elvileg lehet, h jön be a tulaj majd...) Meg kéne írnom egy sulis beadandót, meg szeretnék blogolni. :) + újabb topográfia dolgozatot írunk két hét múlva, úgyhogy annak kéne nekiállnom (hoztam magammal atlaszt). Ilyenek vannak. Most nekiállok a beadandónak (a nagyja már meg van, de be kell gépelni meg finomítani rajta, bár elég egyszerü, laza feladat...) szóval majd utána ha lesz rá módom még jelentkezem. ;)
Először is muszáj elmesélnem. Megkattantam. Kész... :D Eddig se voltam normális, de most új őrület került a palettára. Egy anime segített hozzá a bolonduláshoz, amiben kétszer is előhoznak egy "motívumot". Arról van szó, hogy Japánban van egy olyan hiedelem/legenda/akármi, hogy ha hajtogatsz 1000 papírdarut, akkor teljesül a kívánságod. Na hát ebben az animében egy kislány az életének két elkeserítő pontján is nekikezd. És mikor ez már másodszor jelent meg a rajzfilmben, nem bírtam ki, meg kellett néznem az origami könyvemben, hogy hogyan kell darut hajtogatni. Meg is találtam, egyszerű is, gyorsan megtanultam. Szerencsémre partnerre találtam az egyik barátnőmben, mikor elújságoltam neki a főiskolán, mit is találtam ki. Márminthogy nemcsak hogy hajtogatok 1000 papírdarut, de föllógatom őket a plafonra! Ezen aztán ő is fellelkesedett, úgyhogy következő nap már együtt hajtogattunk nagy lelkesen. (Bolondok :)))) ) Ki is gondoltam(tuk), hogy ha csak napi 2-3at hajtogatunk (hozzágondolva, hogy az ember olykor megfeledkezik ilyesmikről) akkor is 1-2 év alatt meg lehet csinálni gond nélkül. Háát... Kevesebb mint egy hete csinálom, és most hajtottam meg a 100-at. :) Mondjuk most már csak becsületből, mert ma leszámoltam az összeset, amit találtam 89. Na hát mondom úgy nem fekszünk le aludni, hogy nincs meg a 100. :D (Ami tulajdonképpen 102 ha az első két "tanuló" darabot is beleszámítjuk és 105, ha azokat is, amiket a nagyimnál hagytam) Az első tizet már föl is akasztottam, azok már békésen lengedeznek a kifeszített damilon. Macerásabb őket fölközözni, mint meghajtogatni, szóval kéne valami jobb munkamódszer a fölfűzésre, de már kitaláltam valamit. :) Ez az új őrületem... Kerek "eredményeknél" még majd biztos ide vakkantom, hol tartok... :)))))
Hűűh... most értem haza (19:30 körül). Nagyszerű napom volt, tele vagyok mesélni valóval és képekkel... Nemsokára jelentkezem, csak még van egy kis pakolni-rendbetenni valóm, meg zuhanyzás meg ilyen apróságok. :) De ígérem, még ma este elkezdem!! :)
Az ígért két virágos történet közül az első... Csütörtökön suliból hazafelé jövet a Határ úton megint láttam a kedvenc virágárus bácsimat. Már kétszer vettem nála gyönyörű csokrokat. Nagyon aranyos, szimpatikus bácsi egyébként. :) Beletúrtam a zsebembe, ellenőrizve, hogy van nálam pénz, aztán odaléptem hozzá... Két csokrot tartott a kezében és kérdezte melyiket kérem. Valamit motyogott, hogy gondolja, h csak az egyiket. Mivel láttam, hogy nincs már több, csak ez a kettő, megkérdeztem együtt mennyi. Elhoztam őket. Nagyon hálás volt érte, mert így végre hazamehetett. Meg mondta, hogy még másnap jön árulni, aztán már csak tavasszal "ha megérem"- tette hozzá..... :-/ Elég szomorú, amikor ilyen idős bácsik meg mamókák ácsorognak az aluljáróban virággal és néha az emberek majd' elsodorják őket. Mikor elköszöntem, láttam hogy áll még ott egy néni egy tündéri kis csokrocskával, de azt már ott hagytam... Mivel mindkét csokor bokornyi ugyanolyan virágból állt, gondoltam az egyiket adom csak anyának (két csokortól nem lesz dupla öröm, hiszen ha összefogom nem is látszik, hogy kettő :D), a másikat meg.... Hazafelé egy nagyon kis kitérővel útbaejtettem volna a kollégiumot, ahol a volt magyartanárom dolgozik csütörtök és péntek esténként, hát fölhívtam, hogy bent van-e, gondoltam meglepem egy kis virággal. :) Sajnos nem volt bent (őszi szünet...), de mondtam neki, hogy nem is akartam zavarni, csak vettem virágot és neki akartam adni. Teljesen oda volt meg vissza. :) Jó érzés volt. Szeretek örömet szerezni.... Ha már így nem sikerült odaadni, megígértem, hogy lefotózom és átküldöm neki a képet. Így is lett. Így aztán hazahoztam mindkét csokrot, kerestem egy vázát, amibe mindketten beleférnek és konyhaasztalra. Bár nem nagyon illik a színvilágba (a narancs-fehér-vörös konyhába ez a rózsaszín virágtömeg), de hát mégiscsak virááág. :) A bácsi örült, hogy elhoztam, a Tanárnő örült a szándéknak, én örültem, hogy örömet okoztam. Anya nem tudom örült-e. Nem nagyon láttam rajta semmit, bár nem személyesen adtam oda, hanem a konyhaasztalon várta, mikor megjött. Nem baj... Majd legközelebb... mostanában úgyis sokkal többet láttam mosolyogni mint korábban. :)
Amint látjátok, tegnap elmaradt az esti írkászás, pedig megint nem aludtam semmit... filmet néztem, aztán ott ragadtam msn-en... A könyvvel csak keveset haladtam, mert nagyon bekómáztam, mire a lelkiismeretfurdalás rávett volna, hogy olvassam. Nem baj... majd ma este még elolvasom a nagyját és holnap reggel befele menet befejezem. Ma nem nagyon történt velem semmi érdekes. Hazajöttem, kicsit beszélgettem anyával, aztán bezuhantam az ágyba. Már sötétedett, mikor fölkeltem (bár ez mostanság már nem nagy szó). Szóval 5- fél 6 körül kikeltem az ágyból, ettem, aztán szöszmötölés. :) Számítógép, zenehallgatás,olvasgatás, néhány tanulnivaló lefűzése...
Most megint munkahelyen... éjszakás meló. Tervezem, hogy este még irok (bocsi, nincs hosszú i-m) pár bejegyzést... lenne miről. Lógok egy játékkal Bóbitának, van két virág-történet is a tarsolyomban és biztos lesz esti kitudjamilyen hangulat is, amiről tudnék csacsogni... De majd meglátjuk. Most még egy kis kedvetlenség. Mármint nem általános... csak olyan... nem mesélős. :) Meg az éjszakára még van egy "harci" feladatom. Egy kötelező olvasmányból még van hátra száz oldal. Hétfőig kaptam kölcsön és lehetőleg ma éjjel ki akarom végezni. :) November 11-re kell irni egy "Hogyan hatott rám a könyv" cimű kis fogalmazásféleséget. De ha már most olvasom, akkor jó lenne megirni ezt a valamit is, mig még a fejemben van a dolog. Szóval ha sikerül átrágnom magam rajta ma éjjel, akkor azt is meg kéne irni hajnalban, ha nem, akkor majd holnap, ha már kialudtam magam. A könyv egyébként Lynn Grabhorn: A vonzás hatalma. A pozitiv gondolkodásról szól. Eleinte bár egyetértettem vele, több ponton kötözködtem volna, bosszantott, kritizáltam magamban, és egyáltalán zavart, hogy túlmagyarázza a dolgot. A 100. oldal környékén kezdtem belerázódni. (290 oldal körüli a könyv) Most már megbékéltem vele. Könnyen olvasható, nem is beszél hülyeségről, szóval nem rossz olvasmány. Akad egy-két ember, akinek jó szivvel ajánlanám. :)
