11.28. Koncert

Szóóval Jamie Winchester & Hrutka Robi koncert...
Már amint megtudtam, hogy feloszlik a banda, tudtam, hogy az utolsó koncertjükön ott akarok lenni. Sokáig húztam, de aztán mert nem tudhattam, hogy meddig lesznek jegyek, fogtam magam és persze pénzemet és elmentem egy Libribe megvenni a belépőmet.
Persze a jegy még sokáig pihengetett a falamon lévő parafatáblán egy borítékban, mire végre eljött a koncert. Persze egyedül mentem... de ennyi pénzért nem is lett volna képem elcsábítani senkit egy olyan koncertre, ahol lehet, hogy nem is érzi jól magát.
Én viszont nagyon jól éreztem magam. A második sorban ugráltam, énekeltem, ordítottam és fotóztam. :)
Régen sose értettem, mikor koncertfelvételeket hallgattam, hogy miért is jó az az embereknek, ha ott üvöltöznek a koncerten... miért nem lehet csendben végighallgatni/énekelni azokat a tök jó számokat. Minek kell belevisongatni... aztán egy-két koncert után.. hát... hogy is mondjam... eljutottam odáig, hogy most pl a koncerten az előttem bulizó lányok egy széles vigyorral hátrafordultak hozzám és megjegyezték, hogy "ez szép volt". :D

A srácok nagyon jók voltak, a meglepetés is tök jó volt - hirtelen mindenkiből gitáros lett. :D Jóóó volt! A kedvenc számomat is eljátszották, meg persze egy-két olyat is, amit eddig nem ismertem, vagy csak koncerten hallottam. Na de most a koncert után még ott helyben rögtön meg is vettem a másik két cd-t, ami eddig még nem volt meg. :D Szóóval most aztán....
Kár, hogy ez volt az "utolsó"... bár a legtöbb ismerősöm azt mondja, hogy úgyis lesz még... de hát arra nyilván tök sokat kell várni, míg összehoznak egy na jó mégegyet, vagy egy nosztalgia bulit. Na mindegy. Mindenesetre most így a végére szereztem tőlük aláírást az egyik cd-re /így nyertem egy villanásnyi privát mosolyt is/ ! :D (Soha senkitől nem kértem még dedikálást sztem:))

A torkomat fáradtra ordítottam, és mikor elindultam hazafelé, valahogy a járás egészen természetellenes dolognak tűnt.... a két lábon ugrálás sokkal helytállóbnak tűnt. (Pedig nem is ugráltam annyit, mint lehetett volna.)

A végén még jó hosszan próbáltuk őket visszacsalni a színpadra, de egy búcsúszám és asszem talán 1-2szeri meghajlás után már nem jöttek ki.. pedig mi tényleg mindent beleadtunk. Már fáradtam, de mikor úgy konkretiálódott, hogy vége lesz, akkor mintha újratöltöttek volna "nelegyenvégeee" :D
Meg tele voltam valami fura lebegős érzéssel... olyan átölelemavilágotjajdejókedvemvan érzés volt egy kis fáradtsággal keverve. Egy villamosmegállót lesétáltam... aztán a villamosról néztem az éjszakai Budapestet. Kedvem lett volna leszállni fotózni, de sikerült leülnöm, és a lábaim igencsak hálásak voltak ezért az apróságért... mellesleg másnap reggel mennem kellett dolgozni, szóval a józan ész is azt diktálta, hogy menjek haza aludni.
Így hát mentem...