2008. augusztus 29., péntek

augusztus 20

2008.aug. 24. 22:15

Most épp a nagyiméknál vagyok. Ők már alszanak, én meg szokás szerint, mint éjjeli bagoly, még szöszmötölgetek. Itt ugyan nincs internet, de a laptopomat lehoztam, úgyhogy úgy gondoltam, megírom előre a kis blogbejegyzéseimet, aztán majd ha hazaérek, feltöltöm. :)

Szóval... kezdjük a "csakazértis-bulinál". Jó volt. Négyen voltunk két barátnőmmel és a bátyámmal. Rágycsáltunk, társasoztunk, sokat nevettünk, néztük a tv-ben a tüzijátékot, a lányokkal koccintottunk egy-egy jagerrel és ezekkel nagyjából el is telt az este. A bátyám éjfél körül elvonult, hiszen másnap mennie kellett dolgozni, de mi a lányokkal még folytattuk a játékot, ők csak fél 1 körül indultak haza. Kikísértem őket, megvártam velük az éjszakai buszt és bár tudtam, hogy másnap reggel hamar föl kell majd kelnem, nekiálltam a romeltakarításnak. Muszáj volt, hiszen ismerem az én egyetlen drága testvéremet. Az is luxus, ha maga után elpakol, nem még hogy szívességből utánam. :) Szóval összepakoltam, amit kellet, aztán beállítottam két ébresztőt, hogy reggel biztosan fölkeljek, legyen időm összepakolni és lehetőség szerint a vonatomat is elérjem. :)

Nincsenek megjegyzések: