Szün...

Bocsánat, nagy volt a szünet... de nem is mondhatok egészen múlt időt, mert lehet, hogy még elnyúlik egy darabig...
Lenne miről írni, történik/történt egy csomó minden mikulásozás, nyűgös-beteghisztis-zh-írós nap, hajnalig nyúló tanulás, kora reggeli vizsgázás, hiszti-nap, karácsonyozás a barátnőkkel, mézessütés, séta erre-arra, karácsonyi ajándékvásárlás, szakítás, nagy beszélgetések, írás, éneklés, betegeskedés, bőrgyógyászlátogatás, munkahelyi szétesés, filmnézések, vigyorogva levélolvasás. Szóval zajlik az élet. Csak vagy időm, vagy kedvem nem volt írni... ha meg volt, akkor már írtam a nagyimnak, ugyanis majdnem mindenhova cipeltem magammal egy füzetet, amiben jó hosszan írtam egy levelet neki. (11 oldalas lett) Így mindenféléről beszámoltam neki - a közlésvágy elmúlt. Nem tudom, fogom-e pótolni az elmaradt dolgokat. Valószínűleg szokás szerint nem. Nézzétek el nekem... :)

November 30.

Annyira "rég" volt már események tekintetében, hogy nagyon nincs is kedvem írni... de megígértem magamnak.. és most már aztán igazán le vagyok maradva.. borzasztó. :D
Szóóóval...
Mint említettem, szombaton ivászat és egyebek. Ennek hatására elég elvetemült ötletnek tűnt, hogy korizni menjünk, de hála nekem, a dögnek, persze mentünk. :D
Először hárman voltunk Kedvessel és Nyüzsivel. Nyüzsi könnyedén, hozzánk képest profin korizik, de hát ő már egészen manó korában is kint volt a jégen. Én nem vagyok olyan jó, de azért el-elcsúszkálok. :) Kedves viszont most volt először jégen. Mindezt másnaposan és egyáltalán nem lelkesen előadni egy igen vicces jelenet volt. (Mondják, hogy legtisztább öröm a káröröm - nincs benne egy cseppnyi irigység sem.) Persze én nem azért szórakoztam olyan jól, mert tetszett, hogy szegény milyen bizonytalan, hanem sokkal inkább azért, mert annnnyira emlékszem, hogy mit össze szenvedtem én anno. :D Sőt... én már az első kanyarban akkorát estem, mikor először mentünk, hogy hűűűh. :D Ehhez képest Kedves nagyon profi volt. Egyetlen egyszer esett el, mikor középen ácsorgott, mondván, hogy pihen míg mi csúszunk egy-két kört. Röhögött rajta, hogy álltában esett el... Persze a derűs alaphangulat ellenére állítása szerint nagyon szenvedett. Nekünk meg majd' leszakadt a karunk, ahogy fogtuk a kezét két oldalról és meg-megtartottuk. De büszke vagyok, mert mellettünk egyszer sem esett el! :)
Nagyon várta, hogy megérkezzen a haverom. Arra spórolt, hogy jöjjön már, hiszen tudta róla, hogy ő sem tud korizni, és gondolta akkor majd vele foglalkozunk. Ő viszont csak az utolsó 35 percre ért oda. Ez mondjuk nem tartott vissza minket (és szerencsére őt sem) attól, hogy megpróbáljuk megbarátkoztatni a jéggel. :) Ő kicsit jobban ráérzett az elején a dologra, de rettenetesen parázott azon, hogy elesik. Következésképpen el is esett, de ez gyakorlatilag csak egy féltérdre esés vol, ami azért elég lightos. Főleg ahhoz képest, amit én műveltem. :D
Mikor már a fiúk lementek (vagyishogy lekísértük őket) a jégről, mi még felszabadultan róttunk pár kört. Közben egy csomó ember elment, úgyhogy élveztük a félig üres pályán való körözést. Azzal szórakoztam, hogy egylábon csúsztam. Egyszer egyik, aztán másik.. kezek kitár. Vigyorog. :D
Tettem pár kört így, aztán az egyiknél becsúszott egy kis gikszer. Először is volt egy kisebb szántás a jégen, amibe belecsúsztam, másodszor kanyarodni kezdtem egy lábon. Hát azt még nem kellett volna. Ezeknek az együttes eredménye az lett, hogy úgy elestem, hogy a fejemmel is lekoccoltam a jeget. Pedig én kiskoromban jól megtanultam esni, úgyhogy nem tudom mikor vágtam be utlojára eséskor a fejem. Na mindegy, végülis azonnal le lett jegelve, szóval semmi gáz. :D
Persze azonnal felpattantam, mentem tovább (ugyanazzal a módszerrel), 4 méteren belül majdnem megint elestem. :D Nem sokon múlott. Én naggggyon jót nevettem rajta, és gondolom kint a srácok is derültek rajtam, bár a második bénázást állításuk szerint nem látták. Mikor lementünk a jégről, mondtam nekik, hogy Na ííígy kell esni. :) Ahogy mondták "Nagyon jól nézett ki! Volt egy pillanat, amikor teljesen a levegőben voltál, mintha repültél volna." Hát igen.. csak az irány volt rossz. :D
A bal szemöldököm széle sokáig fájt, ha hozzáértem, most már rendben van, a combom viszont még most is érzékeny és szép lilás-sárgás színekben pompázik. Hiába - színes egyéniség vagyok. :D

Reggeli mosoly

Ahogy reggel elszabadultam a hostelből rögtön felvillanyozódtam. :)
A mikulás-sapimat nem vettem rögtön föl, de élénken figyeltem, hogy másokon van-e. Megfogadtam, hogy ha egyetlen embert is látok mikulássapkában, én is fölveszem az enyém. A Ferenciek tere metróaluljáróba érve, ahogy a mozgólépcső felé fordultam, széles vigyorra szaladt szét a szám. A két ellenőrön ott virított a sapka. I love BKV! :) Mindehhez a szívderítő látványhoz még hozzájárult, hogy nem is a jegyek ellenőrzése, mint inkább az kötötte le őket, hogy a szemembe nézve, széles mosollyal jó reggelt kívánjanak. Hááát.... ennél jobb nem is lehetett volna. A mozgólépcsőről leérve én is fölvettem a jeles fejfedőt. :) Mikor beállt a metró a megállóba, a vezetőjének majd' kiesett a szeme, úgy megnézett. Rámosolyogtam, de viszonzás nem volt. A metróra fölszállva is többen megnéztek. Nem illett a koszvadtszürke metróhangulatba az élénkpirosan mosolygó sapkám. Eleinte kicsit zavartan néztem szét, felmértem mennyire vagyok nagy látványosság... aztán összeszedtem magam és rámosolyogtam azokra, akik jól megnéztek. Olyan nagy "összeszedés" egyébként nem kellett... mikulássapkában nem lehet hosszútávon nem rámosolyogni az emberekre. :))) Viszont úgy látszik egy ilyen "extra" fejfedőt viselő bolondra nem szabad visszamosolyogni. Egyszerűen nem merték viszonozni a mosolyt... mindenki csak nézett... Mikor leszálltam, a metróvezető keresett, de csak hogy megint jól megnézzen... hiába vigyorogtam rá megint, ő is sokkot kapott úgy látszik. :D
Összesen 4 rokonlelket láttam a hazaúton, az ellenőröket is beleértve.... kevés.
Na de nem baj... Igenis bolond vagyok, és nagyon remélem, hogy fertőzök! :))

November 29.

Valamivel csak ébren kell tartanom magam... már csak egy-másfél óra van hátra, míg hazamehetek. Ha eddig nem dőltem le aludni, most már nem lenne túl célszerű... Mivel ahhoz már túl fáradt vagyok, hogy szépen írjak, a marketing tisztázat-írást felfüggesztettem. Úgyhogy ráveszem magam, hogy folytassam az elmaradt beszámolók pótlását.

Szóóval.. volt egyszer egy november 29-e, egy koncert utáni szombat. Reggelre irány a munkahely. Most bezzeg, hogy a saját fáradtságommal tisztában voltam és 3 ébresztőt állítottam be, most már az első előtt pár perccel felébredtem... na mindegy. A munkahelyen akartam megírni/összeollózni a hétfőn megtartandó kiselőadásomat illetve be akartam számolni az előző napi koncertről. Hát ez nem jött össze... a változatosság kedvéért ugyanis nem volt internet. Így hát egész nap jóformán nem csináltam semmit, csak teáztam, beszélgettem a takarító nénivel és takarítottam.
Négy körül felkeltettem a másik recepcióst, majd négy után pár perccel elindultam a Keleti felé, ahol is Kedvesre vártam, merthogy kérésemre, most végre ő jött föl Pestre és nem én mentem hozzá. Szombatra nem volt konkrét tervem, így ő vette a kezébe a szervezést... Csepelre mentünk két barátjához. Nagyjából este 6-ra értünk ki. Mikor először összefutottunk Pesten, akkor is ide jöttünk. A vendéglátás most is kellemes volt, ámde most nem volt "menekülés", bár odafelé menet még volt egy halvány illúzióm, hogy este hazakeveredünk... Frászt! :)
A srác rövidesen előhozakodott jónéhány féle házi pálinkával és másegyébbel... Szilvapálinka... mivelhogy a gyümölcs benne pihent az üvegben, szépen meg is szinezte a körülötte lötykölődő szeszt, így már a második kör almalé színű volt. Már a második körből is szerettem volna kimaradni, de nem azért könnyen beadtam a derekamat - fogok is én itt küzdeni - legyintéssel...
A harmadik kör után az üveg kiürült. Közben előkerült egy vízipipa, vidáman beszélgettünk mindenféle idiótaságról, és zenét hallgattunk. Persze Kedves és a vendéglátóink jóval "tapasztaltabbak" ivászat terén mint én, így az előző kifogyásával egy lendülettel kerültek elő az újabb üvegek. Csakhogy ezek közül választani kellett, mert semelyikből sem volt elég mind a négyünknek. Volt egy ribizlis nemtudommi... mondtam, hogy én azt kérek. A srác mondta, hogy "Ha valami árt, hát akkor az"... de ezután már hiába tiltakoztam, azt kaptam. Nagyon finom volt! Csakhogy a második húzásra éreztem, hogy ebben bizony egy halom ribizli is van. Bár bevillant a fejembe, hogy anyáék anno mondták, hogy az ilyen ágyas dolgoknál pusztán csak a gyümölcstől is fejre lehet állni, de hát........ Mondták, hogy rágjam csak meg, nyeljem le... nem kellett nagyon bíztatni, mert tényleg nagyon finom volt. Na ezután nem sokáig húztam... még talán tíz percig.
A baj nem csak a gyümölcs volt. Több ponton eltoltam az ügyletet...
1. aki nem szokott hozzá, az ne igyon annyit/olyan gyorsan, mint aki hozzászokott!
2. mindezt nem fáradtan és mégkevésbé sem éhgyomorra kellett volna előadni, ugyanis én előtte egész nap csak 2 szelet előszeletelt kenyeres pirítóst (reggel), egy zacskó chipset (délben) és pár szem diót ettem. Bár Kedvessel vettünk valami dobozolt rizseshúst az ottani boltban, de hát csak nem álltam neki ott egyedül eszegetni a konyhában. Meg tulajdonképpen meglepő módon nem is voltam éhes. Na mindegy.. szóval enni kellett volna
3. a gyümölcsöt pedig nem elfogyasztani...
Lényeg a lényeg, hogy a fenti elbaltázás együttes hatására meglehetősen kiütöttem magam......
A "józan" eszem maradékával annyi vizet ittam, amennyit csak tudtam, hogy a másnapot elkerüljem... (ez maradéktalanul sikerült is!) Vajas kenyeret is ettem volna, kértem is, de csak rozskenyér volt a háznál, ezt meg az én drága rozsallergiám miatt visszautasítottam.
Még egy kicsit visszamentem a társasághoz, néhány KisPál szám lelkes énekelgetéséig és két korty tea erejéig el voltam velük a nappaliban, aztán mivel Kedves megágyazott nekem, bedőltem aludni. (Kb este 10kor)
Hogy utána mi történt, azt nem tudom, én szerencsére jól aludtam... a többiek valószínűleg még jó ideig folytatták az italozást, a srác, ugyanis meglehetősen romos állapotban volt mikor reggel kiengedett minket. Kedves másnapos volt ugyan, de annyira nem látszott rajta...

A "viharos" este ellenére másnap fölkeltünk (jórészt miattam) és haza indultunk azzal az elvetemült tervvel, hogy kimegyünk korizni .Szerencsére Anya, mikor hazaugrottunk a korimért (meg, hogy lefürödhessek és tiszta ruhát vegyek), volt olyan drága, hogy csomagolt nekünk szendvicseket... Kedvesbe nagyon nehéz volt belediktálni, de én farkaséhséggel termeltem be egyiket a másik után. :)
Útközben összefutottunk Nyüzsivel, így végülis hárman, bár a tervezetthez képest jó egy óra késéssel, de kimentünk a Műjégre . Kedves már az ötlet felvetésekor sem volt lelkes, és hát mondanom sem kell, hogy a lelkesedésén a másnap sem lendített sokat...

Zsák-zsák, teli zsák...

Egész éjszakás virrasztás után, munkahelyen ücsörögve, teát szürcsölgetve, álmosan.

Boldog mikulásozást mindenkinek! Egyetek sok csokiit és legyen szép napotok! :)

Dinggg

Ez itten a 100. blogbejegyzésem. :) Gondoltam ez alkalomból valami szépet/jót mutatok nektek.
A szép itt látható fent. Még régebben egy bulizás után hazafelé fotóztam reggel.... (az alsót meg egy kirándulás alkalmával.) :)
Az jutott eszembe, hogy úgyis ígértem, hogy majd mutatok nektek idézeteket a Paulo Coelho könyvből, amit névnapomra kaptam anyától. Hát kinyitottam a 100. oldalon, és íme az első bejegyzés:

"Nem szabad soha meggyengülnünk, még ha ilyen messzire jutottunk is."

Értettem! Tehát írok tovább :D

Fodor Ákos kötetének 100. oldali szösszenete pedig:

Történet

Hogy közelebbről lássa a Napot:
fölágaskodott.

11.28. Koncert

Szóóval Jamie Winchester & Hrutka Robi koncert...
Már amint megtudtam, hogy feloszlik a banda, tudtam, hogy az utolsó koncertjükön ott akarok lenni. Sokáig húztam, de aztán mert nem tudhattam, hogy meddig lesznek jegyek, fogtam magam és persze pénzemet és elmentem egy Libribe megvenni a belépőmet.
Persze a jegy még sokáig pihengetett a falamon lévő parafatáblán egy borítékban, mire végre eljött a koncert. Persze egyedül mentem... de ennyi pénzért nem is lett volna képem elcsábítani senkit egy olyan koncertre, ahol lehet, hogy nem is érzi jól magát.
Én viszont nagyon jól éreztem magam. A második sorban ugráltam, énekeltem, ordítottam és fotóztam. :)
Régen sose értettem, mikor koncertfelvételeket hallgattam, hogy miért is jó az az embereknek, ha ott üvöltöznek a koncerten... miért nem lehet csendben végighallgatni/énekelni azokat a tök jó számokat. Minek kell belevisongatni... aztán egy-két koncert után.. hát... hogy is mondjam... eljutottam odáig, hogy most pl a koncerten az előttem bulizó lányok egy széles vigyorral hátrafordultak hozzám és megjegyezték, hogy "ez szép volt". :D

A srácok nagyon jók voltak, a meglepetés is tök jó volt - hirtelen mindenkiből gitáros lett. :D Jóóó volt! A kedvenc számomat is eljátszották, meg persze egy-két olyat is, amit eddig nem ismertem, vagy csak koncerten hallottam. Na de most a koncert után még ott helyben rögtön meg is vettem a másik két cd-t, ami eddig még nem volt meg. :D Szóóval most aztán....
Kár, hogy ez volt az "utolsó"... bár a legtöbb ismerősöm azt mondja, hogy úgyis lesz még... de hát arra nyilván tök sokat kell várni, míg összehoznak egy na jó mégegyet, vagy egy nosztalgia bulit. Na mindegy. Mindenesetre most így a végére szereztem tőlük aláírást az egyik cd-re /így nyertem egy villanásnyi privát mosolyt is/ ! :D (Soha senkitől nem kértem még dedikálást sztem:))

A torkomat fáradtra ordítottam, és mikor elindultam hazafelé, valahogy a járás egészen természetellenes dolognak tűnt.... a két lábon ugrálás sokkal helytállóbnak tűnt. (Pedig nem is ugráltam annyit, mint lehetett volna.)

A végén még jó hosszan próbáltuk őket visszacsalni a színpadra, de egy búcsúszám és asszem talán 1-2szeri meghajlás után már nem jöttek ki.. pedig mi tényleg mindent beleadtunk. Már fáradtam, de mikor úgy konkretiálódott, hogy vége lesz, akkor mintha újratöltöttek volna "nelegyenvégeee" :D
Meg tele voltam valami fura lebegős érzéssel... olyan átölelemavilágotjajdejókedvemvan érzés volt egy kis fáradtsággal keverve. Egy villamosmegállót lesétáltam... aztán a villamosról néztem az éjszakai Budapestet. Kedvem lett volna leszállni fotózni, de sikerült leülnöm, és a lábaim igencsak hálásak voltak ezért az apróságért... mellesleg másnap reggel mennem kellett dolgozni, szóval a józan ész is azt diktálta, hogy menjek haza aludni.
Így hát mentem...

Kapcsolás :)

Nah... most értem el odáig, hogy talán lesz időm és lendületem is írogatni. Bár még mindig és megint van mit tanulni, de most szusszanás van. :)
Nagyjából péntek óta minden napról tudnék mesélni. Ha sikerül megerőltetnem magam, meg is írom őket szépen sorban.
"Tartalomjegyzék:"
Péntek: Jamie Winchester búcsúkoncert
Szombat: Kedves, ivászat
Vasárnap: korizás, avagy hogyan fejeljük le az alattunk elnyúló jégtáblát
Hétfő: hisztinap aztán esti jókedv
Kedd: lányokkalbeszélgetős karácsonyivásárbakimenős jajdejódélután :)
Szerda: munka - kommunikációs önfejlesztés :)
Csütörtök (itt tartunk ma): dupla ZH-nap és előmikulásozás

A kapcsolásig kérem várjon

Sok mesélni valóm van, de per pillanat nincs időm rá, hogy leüljek írogatni... talán majd délután - estefelé a munkahelyen (ha lesz net).
Addig is hallgassátok ezt. Én teljesen beakadtam... :D