Mondjuk

Mondjuk, hogy elköltözött a blog. Ez így nem egészen igaz... Ott egészen más dolgokról írok, mint amikkel itt szöszögtem. De ide nincs kedvem írni, oda meg most úgy tűnik esetenként odabiggyesztek egy kis szilánkot magamból.
Szóval akit érdekel:
http://pilletanc.wordpress.com/

üdv,
Bukfenc

Nagy utazás :)

Holnap megyek Skóciába...
Yipppíí

Táska bepakolva, boarding pass, utasbiztosítás, útlevél eltéve. Fényképezőgép memóriakártyák kiürítve...

Helyzetjelentésnek most csak ennyi... Megyek aludni.

vasárnapig biztos nem írok

Sok apró mosoly

Ma mosolygós-nap volt.
Sokáig alvással kezdődött, aztán elkezdtem összepakolni a cuccomat (szerdán repülök Skóciába egy-két napra :) just for fun), vasaltam, kicsit összébb húztam a káoszt a szobámban pár helyen. Elhívtak sétálni a tavaszba, amitől szélesen vigyorgós lettem, de nemet mondtam, mert vasalás közepén voltam, aztán meg be kellett mennem a hostelbe. Délután tettem(-vettem) aztán hostel. Itt nem túl sok "dolog" volt... jobbára csak chateltem, msn-eztem. Egy-két telefon, levél, foglalás megnézegetésén kívül nem nagyon volt mit csinálni. Jött pár vendég, illetve egy-két kérdés-válasz, de jobbára csak rendelkezésre álltam.
Este az egésznapos városnézésből hazaért két szimpatikus fickó (egy spanyol és egy argentín). Az argentín sráccal beszélgettem egy kicsit, míg vacsorát csinált, meg segítettem megtalálni dolgokat a konyhában. Aztán kedvesen meginvitált, hogy egyek velük (nnnnaná, hogy elfogadtam! :) ) Szóval megvacsoráztattak (sonkás-gombás-tejszínes tészta), aztán befutott az éjszakás illetve még egy kolléga. Velük beszélgettem, problémamegoldottam, de inkább csak a szakdogáját leadni kész munkatársammal csacsogtam, míg a váltás srác az egyik vendéggel beszélgetett csábos-kisfiús mosollyal. :)))
Műszakom vége után fél órával eljöttem. Megnéztem, hogy áll a cserélhető ajándék projekt. Nem volt lelkesítő, de legalább valaki biztos vigyorgott. :)
Aztán lementem a Kálvinon a metróhoz - fejemben körbekörbe szólt az Accidentally in love (még kicsit énekeltem is, mert senki nem volt az aluljáróban)...
7 perc múlva jött a metró - a vezető lelkesen vigyorogva integetett. Visszavigyorogtam, biccentettem. Megállt a metró, látom kiszáll a vezető, int, hogy menjek, szálljak be hozzá. :D Jóóóó! :D
Előre siettem, beültem. Bemutatkoztunk. Innentől vigyorogtam mint a vadalma. Beszélgettünk. Először azt hittem, hogy ő is már "ismer" de aztán végülis úgy jött le, hogy nem. (Nem volt ismerős az arca, de hát gondoltam biztos szita agyam van.) Szegény... mikor néhány megálló után megkérdezte, hogy na és hogy tetszik innen a metró és mondtam neki, hogy hát már voltam meglepődött, kicsit lelombozódott. Mondta, hogy remélte, hogy valami újat mutat. Mosolyogtam és mondtam neki, hogy semmi gond, még dobogós. :D Bár már 3x ültem a fülkében, de ő a harmadik vezető, aki beinvitál. Vicces volt. :)
Elmentem vele a Kökiig, onnan ő is ment haza, én is... ő vissza metróval, én sétáltam. "Ha legközelebb látsz, integess!" Meglesz! ;)
Még szélesebben vigyorogva, énekelve sétáltam haza.
Újabb metróvezető a listán! Hihi :D

Tedd és vedd 2.

Azt hiszem mostantól a Kálvin tér felé fogok hazajárni a hostelből, hacsak nem nagyon rohanok, vagy hulla fáradt vagyok.
Az ajándékom estére eltűnt. Nem kaptam semmit.
Maybe next time...

Tedd és vedd!

Pénteken délután hazafelé menet úgy gondoltam nem sietek a metróhoz, hanem inkább sétálok egy-két megállót, ha már ilyen szép tavasz van. Így hát nem a Ferenciek teréhez indultam, hanem a szokásostól eltérően az utcán lefelé a másik irányba.

Zenét hallgattam, ráérősen, mosolyogva, nézelődve csámborogtam, míg egyszercsak elhaladtam valami mellett, ami a látószögem szélén átsuhanva felkeltette az érdeklődésemet. Fejmagasságban valami emléktábla szerűséget véltem megpillantani a mellettem lévő épület téglafalán és kíváncsi lettem, kire kell itt emlékezni. Tettem két lépést hátra és a falfelületre irányítottam figyelmem.

Nem emléktábla volt, hanem egy nagyonnagyon felvigyorító "közösségi játék". Legalábbis nekem. A falban egy helyen két tégla által képezett kis placc és az amögötti rész le volt fújva aranyszínű festékspray-vel. Az aranyozott kis "polcon" egy nagyon helyes kerámia dobozka volt, az alatta lévő téglán pedig a felirat: Cserélhető ajándék,Tedd és vedd!
Hát én teljesen bezsongtam. Hasonló kreatívkodásokat anno Szegeden láttam, de egyik se volt ilyen, embereket bevonó. Kíváncsian belenéztem a dobozkába, hogy vajon van-e benne valami, azt kéne-e kicserélni, vagy a dobozt magát. A dobozban egy 1 Ft-os volt. Teljesen beleszerettem a dologba és bár nagyon örömest hazavittem volna a kerámiadobozt, nem volt nálam semmi, amit a helyébe tehettem volna, így úgy döntöttem nem nyúlok hozzá. Viszont mivel nagyon tetszett a kezdeményezés, ezért nem tudtam úgy eljönni, hogy valamit ne tegyek hozzá. Feltúrtam a táskámat és egy színes papírkából hajtogattam egy papírdarut, amit aztán betettem az 1 Ft-os mellé. Vigyorogva jöttem el.

Elhatároztam, hogy nyomon követem a játék sorsát, kíváncsi vagyok beszállnak-e mások is.
Ma arrafele jöttem be a hostelbe, mert egyszerűen muszáj volt megnéznem mi a helyzet. És egy kicsit reménykedtem, hogy valami érdekesség lesz ott. Hát nem volt. Valaki vett, de nem tett... Nem baj, én azért készültem és annak reményében, hogy valami aranyos kincset egyszer én is elhozok onnan, odatettem egy kontúrfestékkel kicsit megciráldázott pirosas üveg-"bödönkét", amit még karácsony környékén vettem egy virágboltban. Mivel végülis nem ajándékoztam oda senkinek és csak kallódik a szobámban, úgy döntöttem, hogy akár lesz ott valami, akár nem, én ezzel beszállok a játékba.
Remélem más is lesz olyan lelkes mint én. :)

A telefonomon van róla fotó, majd később felteszem. ;)

Kocsmama

Tegnap egy pesti "pub"-ba mentünk két barátnőmmel, mert két kedves ismerősünk lépett fel. Cappucchinot, ír kávét, sört kortyolgattunk, zenét hallgattunk, tapsoltunk, énekelgettünk, üldögéltünk, beszélgettünk. Kellemes este volt.

Az este meglepetése a "nagymama" volt, aki mellé oda lettünk invitálva, hiszen egyedül üldögélt egy 8 fő számára is kényelmes asztalnál. Mosolygós szemű, apró, kedves mama volt. Élénken szemlélődve szopogatta az egész estére kikért egy pohár söröcskéjét, néha oda-odasúgva valamit nekünk, vagy ránk villantva egy aranyozott vigyort. Ránézésre 65+, egyedül él (a párja meghalt néhány éve, gyereke nem lehetett), itt lakik a kocsmával szemben, minden este lejön, üldögél, meghallgatja akik játszanak, ismeri a törzsvendégeket, még ha nem is értik egészen egymást (jórészt itt élő angolok és skótok járnak erre a helyre).
Kicsit sajnáltam, másrészről viszont csodálom.
Nem a sötét szobában ücsörög egyedül, nem otthon nézi az esti sorvasztót a tévében, hanem beül egy pohár sörrel, figyeli az embereket, zenét hallgat, koccint és rámosolyog azokra, akik talán visszamosolyognak.

Kitörölhetetlen

Tegnap óta nagyon furcsa önelemezgető hangulatban vagyok. Rádöbbentem pár dologra magammal kapcsolatban és elkezdtem ezeket a felismeréseket boncolgatni, több oldalról megvizsgálni. Most ugyan nem erről akarok írni, de egy ezzel majdnem párhuzamosan a fejemben kattogó dologról mesélnék egy kicsit.
A barátnőm, akit régen Nyüzsiként emlegettem (de már nem illik rá ez a becenév, szóval kénytelen leszek valami mást kitalálni rá), ismét felbukkant a színen - mostanában nem túl sokat beszéltünk - mégpedig azzal a kéréssel, amit már legalább egy-másfél éve pedzeget, mégpedig, hogy tervezzem meg a háta közepére kerülő tetoválást. Még nincs tetoválva a leányzó, de már régóta szeretne valamit, és már egy jó ideje ki is találta, hogy valami pillangósat. Hamarost közölte velem, hogy ha lesz rajta valami, azt velem fogja megrajzoltatni. Kitalálta a pillangót, mondtam, hogy rendben persze, megcsinálom, csak zaklasson vele. Ráért neki - ergo nem lett belőle semmi. Aztán egyszer szólt, hogy változott az elképzelés, liliom is kell a pillangón kívül, de legalábbis valami virág, majd később kiegészítette: "meg valami indák köré". Ebben maradtunk szerintem kb 1 hónappal ezelőtt. Lustaságomhoz híven semmi nem történt az ügy érdekében. No ő viszont bezsongott közben, hogy lassan meg akarja csináltatni, úgyhogy szerdán átjönne, tervezzük meg, hogy mi legyen. Hát így is lett. Egy csacsogós csajos délután keretében bekotlottunk a szobámba és addig lapozgattunk, böngésztünk virágos, pillangós képeket, míg végül összehoztam valamit, amihez már egyikünk szerint sem kellett hozzányúlni.


Ez a tervezet. Hogy aztán ezt a tetováló ember hogy fogja megcsinálni, azt meglátjuk. Mindenesetre nekem valami rettentő furcsa érzés ez az egész. Sokan mondták már hogy tervezzek/tervezhetnék nekik valami jó kis tetoválást, de úgy igazából soha nem lett belőle semmi. Illetve tavaly az egyik barátnőmnek rajzoltam egy boka-mintát, de hogy végül megcsináltatta-e vagy sem, azt nem tudom. Akárhogy is, ez most más, mert ebben sokkal több "én" vagyok. És valaki fel akar magára tetováltatni egy rajzot, amit én rajzoltam. Persze rajzolgatok én mindenfélét, meg mondanak rá ezt-azt, néha kirakják a szobájuk falára, de onnan le lehet szedni. Ez viszont ha megcsináltatja ott marad. Talán nem élete végéig, de azért elég sokáig. Majdnem kitörölhetetlen... És mi lesz, ha később már majd nem tetszik neki? és ha a bőrén nem is olyan, mint amilyennek odaálmodjuk? És, és ...?
Különös érzés. Borzongató, csiklandozó, izgulós.