Nap süt, kék az ég - jókedv

Pénteken egész kellemes napom volt. Amint az írtam, végre nem kellett fölkelni, szóval saját ritmusban indult a napom.
Délelőtt itthon szöszögtem, dél körül ebédeltem, aztán kettőkor nekiindultam. Négyre be kellett mennem dolgozni, de előtte még esedékes volt az új Terry Pratchett könyv beszerzése két példányban és a nagyimnak írt, elhúzódó levél feladása végre postán. Nagyon kellemes idő volt. Tavasz illat, felhők, de napsütés, kék ég... szóval jó kedvem kerekedett. Föl is hívtam apát, hogy beszélgessünk kicsit. Így is lett... míg elsétáltam a könyvesboltig, addig szóval tartottuk egymás, mesélt arról, hogy mit olvasott most a neten, hogy áll az épp festett mandalával, én meg mondtam neki, hogy milyen jól érzem magam a napsütésben sétálva, meg hasonlók. A könyvesboltban hosszan bogarásztam, mielőtt a célkönyvet kértem volna. Nagyon szeretem a bácsit, aki az ottani eladó. Szinte le sem tudtam vakarni a vigyort az arcomról, mikor megjelent egy barátja, föltettek az egyik polcra egy nagy céltáblát és darts-ozni kezdtek. :D


Persze voltam olyan piszok és belezavartam a játékba egy idő után. Megvettem a könyvem, aztán megkértem, hogy egy másik könyvből had fotózzak ki pár oldalt, mert Nympha barátnőm talált pár üres lapot az ő példányában, de blokk híjján nem tudja már kicseréltetni a könyvet. Megengedte. Fotóztam, elköszöntem.

Vissza a napsütésbe. Felhőtlen jókedvemben fölhívtam Corwin barátomat is egy kis "mi újság veled?" beszélgetésre. :) Séta a postáig, levelet fölad, vissza a kék ég alá. Kint megint... telefon.. fölhívtam a nagyimat (nem azt, akinek a levelet küldtem, hanem a másikat). Vele is beszélgettem kicsit, aztán mikor a metróhoz értem, őt is letettem. Időközben még Medvét is megcsörgettem, de ő nem vette fel, úgyhogy vele később, délután beszéltem, mikor már bent voltam a munkahelyen.

Persze igen korán ott voltam már a Ferenciek terén, úgyhogy ráérősen nézelődtem. Az aluljáróban lévő virágos kirakatát szemléltem meg először. Napok óta tervezgettem, hogy viszek anyának tulipánt, de annyira nem tetszettek. Szépek voltak így sokan egy halomban, de próbáltam kinézni pár szálat, amiket majd összefogva.... de egyik sem szólított meg igazán. Fölmentem hát a felszínre és ott megtaláltam a megoldást. Van a lépcső mellett rögtön egy stand, ahol virágot árulnak.... egy tüneményes kis cserepes nőszirom belopta magát a szívembe. Nem vacakoltam sokáig, magamhoz ragadtam, kifizettem, megcirógattam és az antikvárium felé vettem az irányt.


Kivételesen nem elsősorban a verses részlegnél bogarásztam, bár megszokásból vagy kötelességtudatból ott is végigpörgettem egy-két füzetkét. A kirakatban láttam egy könyvet, arra fájt a fogam... hosszú cserkészés után meg is kaparintottam, végiglapoztam és kis töprengés után kifizettem a 4000 Ft-ot és elégedetten távoztam kezemben a Magyarország legnagyobb fái című csupa-kép könyvecskével.


A munkahelyen lightos napom volt... beszélgettem (meg koccintottam - vörösbor) egy kissé alkesz lett sráccal, meg beszéltem pár szót két amerikai lánnyal és nagyjából ennyi volt a munka része a dolognak. (jó, meg persze pár email, foglalás, takarítás stb)
De a következő kellemes meglepetést B. hozta. Ő egy törzsvendégünk. Magyar srác és minden hét pénteken jön. Múltkor jót beszélgettünk, de előtte szinte soha, egy szót se tudtam kihúzni belőle - bár annnnyira nagyon nem is próbálkoztam. Viszont legutóbb kiderült egy csomó minden érdekes róla. Szóval jött vissza a hostelbe délután köszönt, bement a szobába, majd kicsit később jött ki egy teljesen lekókadt tulipánnal, hogy hát a szándék a fontos... ő azt hitte délelőttös vagyok, és milyen dolog az, hogy nem.... szóval éljen a női nem, de hát szegény tulipán megdöglött. Nagyon vigyorogtam... Persze kaptam már életemben tulipánt és nézett az már ki romosan, bár ennyire talán nem, minden esetre biztos voltam benne, hogy össze fogja szedni magát, ha egy kis vizet kap szegény. Úgy is lett. Vágtam a szárából, beletettem egy pohár vízbe, és egy óra múlva már büszkén feszített az asztalon. Mutattam is B-nek, hogy látod, él ő még, csak hát vízbe kellett volna tenni. :)


Aztán beszélgettünk egy-egy tea mellett. Kiderült, hogy ő is sárkánymániás (újabb plussz pont :)), és elég jó kis sárkányokat rajzol unalmasabb óráin a füzeteibe. :)))

Este pedig pont mikor már a "mindjárt nekiindulok" fázisban voltam - ottmaradt poharak elmosása, záróegyenleg írás, erkélyajtó bezár, fürdőket fölmos, gépet kikapcs stb-, akkor megérkezett Kisherceg. Persze szokás szerint felajánlotta, hogy hazakísér. Hát ez most nem a szokott koreográfia szerint ment végbe. Kitalálta, hogy meghív egy pohár borra.. miért ne... Megcéloztuk a Véndiák nevű helyet, mondván, hogy közel van, mindketten néztük már párszor, de még sosem voltunk bent... karaoke ment odabent. Hát akkor már biztos volt, hogy betérünk. :D 2-2 pohár bor (Mivel egész délután 2 nápolyi szerű valaminél többet nem ettem, ezért a két pohár borral én teljesen jól el voltam.), 2 közösen (Savage Garden - Truly, madly, deeply, István a király - Szállj fel szabad madár) és egy egyedüli (Seal - Kiss from a rose) elénekelt , sok végigkurjongatott, énekelt és ugrált más szám után végül elindultunk hazafelé (fél 4 körül feküdtem le aludni).
Kellemes nap és jóó befejezés - teljes kikapcs.

Meglepetés

Sok mindennel el vagyok maradva, úgy döntöttem, hogy megpróbálok időrendben haladni a dolgokkal.
Ígértem még egy virágos történetet... Múlt héten pénteken (okt. 31.) tervbe volt véve, hogy a bátyámmal és néhány barátnőmmel elmegyünk bulizni. Szokás szerint szép lassan előkerültek a buktatók, kifogások, s mindenféle nyiff és nyaff, így végül nem mentünk. Viszont az egyik leányzóval megbeszéltük, hogy úgyis mostanában elsodródtunk egymás mellett, mindketten másfelé pörögtünk és még a suliban is alig váltottunk pár szót, hát összeülünk egy csajos, beszélgetős est erejéig. :) A terv az volt, hogy átmegyek hozzájuk, a párjának az új albérletébe (így legalább azt is megnézem) és aztán csacsogás, ameddig bírjuk szusszal. :) Mondta, hogy nyugodtan ott is alhatok náluk, úgyhogy így is készültem.
Nagyjából ez is történt, annyi kiegészítéssel, hogy a kedvese munkahelyénél találkoztunk és nem egyből hozzájuk mentem, mert mivel szegény srác éjszakás volt aznap, vitt neki vacsorát a barátnőm, én meg gondoltam szintúgy kedveskedek kicsit, hát desszert gyanánt vittem neki csokit. :)
Szóval az Oktogon környékén találkoztunk, kicsit beszélgettünk az ottani ismerősökkel (na nem az enyémekkel, én nem nagyon ismerek ott senkit (még)), aztán elindultunk hozzájuk. Fönt körbemutogatott mindent, aztán sertepertéltünk egy kicsit - mosás, teregetés. Aztán zenehallgatós, chips-ropogtatós, beszélgetős nagyon jó estét tartottunk. :)
Nagyjából éjfél körül feküdtünk le, de persze még pizsama-parti jelleggel így is ment a csacsogás egy darabig. :)
Éjjel/hajnalban hallottam, hogy kétszer telefonoztak egymásnak - hogy ki hiányolt kit, azt nem tudom, csak a beszédfoszlányok szivárogtak át az álomködön, meg a fiú kérdése, hogy náluk vagyok-e még. Hát én bizony nem szaladtam el, ha már felajánlották, hogy ott alhatok. :)
Reggel aztán hazajött, a barátnőmet csókkal ébresztette (volna, hanem ébred föl arra, hogy bejött), váltottak pár szót, aztán mondta, hogy ő kimegy a konyhába. Hallottam, hogy téblábol és végülis nem ment ki csak helyezkedik meg ki tudja mit csinál. Aztán a háta mögül előkerült két szépséges virágcsokor. Egy-egy szál rózsát kaptunk (a barátnőm vöröset, én meg sárga-piros átmenetes gyönyörüséget), sok szép leveles zölddel és díszpapírral csokorrá formálva. Miután kigyönyörködtük magunkat és mindkettőnktől begyüjött 1-1 köszönöm-puszit (vagyishogy hát a barátnőmtől nyilván csókot), közölte, hogy aludjunk csak tovább, ő majd vízbe teszi a virágokat, aztán kiment. Hát itt már nem voltunk olyan szófogadók, nem aludtunk tovább, ki mentünk hozzá a konyhába. Beszélgettünk egy darabig, aztán közölte, hogy ő bizony csinál nekünk reggelit is. Teljesen meg voltam hatódva. :) Egész éjjel melózott, aztán ahelyett, hogy bezuhant volna az ágyba, virágot hozott, reggelit csinált. :) Persze mire megreggeliztünk, kezdett lemerülni az elem. Kiment cigizni, lezuhanyozott, aztán tényleg bedőlt az ágyba és K.O.
Mindenesetre gondoskodott róla, hogy nagyon jól induljon a szombat reggelünk. :)

Csokrok

Az ígért két virágos történet közül az első...
Csütörtökön suliból hazafelé jövet a Határ úton megint láttam a kedvenc virágárus bácsimat. Már kétszer vettem nála gyönyörű csokrokat. Nagyon aranyos, szimpatikus bácsi egyébként. :)
Beletúrtam a zsebembe, ellenőrizve, hogy van nálam pénz, aztán odaléptem hozzá... Két csokrot tartott a kezében és kérdezte melyiket kérem. Valamit motyogott, hogy gondolja, h csak az egyiket. Mivel láttam, hogy nincs már több, csak ez a kettő, megkérdeztem együtt mennyi. Elhoztam őket.
Nagyon hálás volt érte, mert így végre hazamehetett. Meg mondta, hogy még másnap jön árulni, aztán már csak tavasszal "ha megérem"- tette hozzá..... :-/
Elég szomorú, amikor ilyen idős bácsik meg mamókák ácsorognak az aluljáróban virággal és néha az emberek majd' elsodorják őket.
Mikor elköszöntem, láttam hogy áll még ott egy néni egy tündéri kis csokrocskával, de azt már ott hagytam...
Mivel mindkét csokor bokornyi ugyanolyan virágból állt, gondoltam az egyiket adom csak anyának (két csokortól nem lesz dupla öröm, hiszen ha összefogom nem is látszik, hogy kettő :D), a másikat meg....
Hazafelé egy nagyon kis kitérővel útbaejtettem volna a kollégiumot, ahol a volt magyartanárom dolgozik csütörtök és péntek esténként, hát fölhívtam, hogy bent van-e, gondoltam meglepem egy kis virággal. :) Sajnos nem volt bent (őszi szünet...), de mondtam neki, hogy nem is akartam zavarni, csak vettem virágot és neki akartam adni. Teljesen oda volt meg vissza. :) Jó érzés volt. Szeretek örömet szerezni....
Ha már így nem sikerült odaadni, megígértem, hogy lefotózom és átküldöm neki a képet. Így is lett.
Így aztán hazahoztam mindkét csokrot, kerestem egy vázát, amibe mindketten beleférnek és konyhaasztalra. Bár nem nagyon illik a színvilágba (a narancs-fehér-vörös konyhába ez a rózsaszín virágtömeg), de hát mégiscsak virááág. :)
A bácsi örült, hogy elhoztam, a Tanárnő örült a szándéknak, én örültem, hogy örömet okoztam. Anya nem tudom örült-e. Nem nagyon láttam rajta semmit, bár nem személyesen adtam oda, hanem a konyhaasztalon várta, mikor megjött.
Nem baj... Majd legközelebb... mostanában úgyis sokkal többet láttam mosolyogni mint korábban. :)