Bocsássatok meg...

Egyszerűen nincs kedvem mesélni. Most csendes vagyok.. megrebbennek bennem a gondolatok, mint a hárfa húrjai a szélben, de nincs kedvem mesélni... Megírandó levelek sorakoznak a táskámban és levelesládámban, napról-napra gyűlik a sok le nem írt élmény és benyomás. De most nem tudok... most egyszerűen csak létezem, elveszek egy dallamban, próbálom megtalálni magamat a gyantasűrű percekben... vagy függetlenedni a testemtől - megint a bőröm. Ilyenkor, mikor pergamenborított vagyok, mikor rossz érzés, ahogy egy mosolytól megfeszül a bőr az arcomon, ilyenkor csak figyelek és nem élem azt a pilletáncot, amit máskor. Nem fecseg-csacsog-cseveg. Libben erre-arra... de mégse úgy... csak lusta, elmélázott szárnycsapásokkal...