Nyaff

Nagyon szar estém volt. Lefeküdtem aludni, de nem voltam álmos. Magamra parancsoltam, hogy márpedig aludni kell, nem kelünk fel bármit is csinálni, mert reggel meló van, kelni kell. Hiába. Lehet, hogy röpke 1-2 órára sikerült elszundítani, nem tudom... ilyenkor este olyan furcsa az ember időérzéke is, meg úgy egyébként is olyan homályosak a dolgok... Azt mindenesetre tudom, hogy folyt az orrom... De úgy rendesen, elcsöppenősen. Na ettől aztán végképp nem tudtam aludni. Úgy még el-eltudok aludni, ha nem kapok levegőt az orromon - nyitott száj és kész... de így! Hát így nem. Elfújtam egy tonna zsebkendőt, próbáltam kitalálni valamit. Két takaróval és nyitott ablakkal alszom még mindig - na hát az ablakot most becsuktuk. A közérzetemen javított, de ennél többet nem nagyon segített. Átkúsztam anyáék szobájába orrspray után kutatva - sikertelen küldetés. Közben konstatáltam, hogy olyan érzés, mintha hátul a torkomnál lenne egy seb. Nagyszerű! Ez is nagy örömmel töltött el persze. Kicsattogtam a konyhába (1:35) megettem egy kekszet és belapátoltam 3-4 kiskanál mézet. Vagy 4 percig ez javított is a helyzeten. Közben ahogy visszamentem a szobámba, magamhoz ragadtam még egy jó adag papírzsepit. Egy kis műanyagszatyorba összeszedtem az addig a földön az ágy mellett ténfergő használt zsepiket. Trombitáltam egy sort - hosszútávú eredmény semmi. Bekrémeztem a kezem, arcom. Forgolódtam, vakaróztam, orrot fújtam - és rettentő hálás voltam, hogy anyáék nincsenek itthon, így legalább nem zavarom őket. Megint kimentem a konyhába (2:45) - rátaláltam egy orrspray-re, ám alig volt már benne szufla és egyébként is a folyton elcsöppenő orromon nem nagyon segített... nem jutott el odáig, ameddig kellett volna. *sóhaj* Még 2 kanál méz. Vissza az ágyba. Megcseréltem a takaróimat, hogy a puhamelegbújós legyen alul, így talán jobban úgy érzem majd, hogy melegben vagyok... Felkel, szenved, zene betesz, orrot fúj, visszafekszik. Közben olyan érzésem volt, mintha nagy nyomás lenne a fejem bal felében (arcüreg, fülkörnyék) és hát persze a torkom se százas. Fincsi...
Viszont ez volt az első reggel, hogy az első ébresztőre nem csak hogy felébredtem, de azonnal föl is keltem. Pocsékul éreztem magam. Természetesen trombitálással kezdtük a napot. Aztán azzal, hogy gyorsan zoknit húztam a lábamra. Utána ki a konyhába - teakészítés. Felöltözés, orrfújás, 1 kanál homoktövislekvár, ténfergés. Vízforralás. Feltúrtam a szekrényt kamilla után, de nem találtam. Végülis citromfűvel inhaláltam kicsit. Nem mondom, hogy sokáig, vagy megváltotta volna az életem, de talán valamit segített. Ezután fogtam a telefont és betelefonáltam Kishercegnek, hogy tud-e bent maradni kicsit tovább. Gondoltam adok magamnak egy kis időt, hogy összeszedjem magam. Szerencsémre ráér...
Így aztán csináltam magamnak reggelit - ham&eggs, pirítós és úgy döntöttem a francot se érdekelnek a vendégek meg az illik -nem illik én akkor is eszem most fokhagymát, hátha segít. Szóval két szelet sonka, két tojás, két pirítós, egy gerezd fokhagyma, egy bögre mézes tea.
A lefőzött tea nagyját átöntöttem egy 1,5 literes üvegbe és visszakucorodtam a szobámba.
Most itt ülök és nyavajgok a laptopomnak. Nyiff.
Még adok magamnak 10 percet, aztán összeszedem magam és bemegyek dolgozni...

Kultrprogram

Este, munka után egy kis szusszanásnyi vegetálás után kultúrálódtam. Az erzsébetvárosi művelődési házba mentünk Medvével. (Én különböző okokból terveztem odamenni, Medve meg meglepetésként betoppant a napomba, úgyhogy magammal vittem :))
Versszínház Radnóti költeményekkel, jó festmények körbe a falon, hárfajáték, esti séta, kellemes beszélgetés. Mi kell még?
Nem sok.. nekem már csak egy kis alvás.. megyek is... holnap reggel megint munka...

Bocsássatok meg...

Egyszerűen nincs kedvem mesélni. Most csendes vagyok.. megrebbennek bennem a gondolatok, mint a hárfa húrjai a szélben, de nincs kedvem mesélni... Megírandó levelek sorakoznak a táskámban és levelesládámban, napról-napra gyűlik a sok le nem írt élmény és benyomás. De most nem tudok... most egyszerűen csak létezem, elveszek egy dallamban, próbálom megtalálni magamat a gyantasűrű percekben... vagy függetlenedni a testemtől - megint a bőröm. Ilyenkor, mikor pergamenborított vagyok, mikor rossz érzés, ahogy egy mosolytól megfeszül a bőr az arcomon, ilyenkor csak figyelek és nem élem azt a pilletáncot, amit máskor. Nem fecseg-csacsog-cseveg. Libben erre-arra... de mégse úgy... csak lusta, elmélázott szárnycsapásokkal...

Rövid helyzetjelentés

Suliban vagyok, kattintgatok... volt egy 15 perces órám...
ááálmos vagyok - este megint zsizsegés volt (Jamie Winchester koncert), 1kor sikerült lefeküdni. :)
Reggel isteni illatra keltem - Anya forró pogácsával indított neki a napnak - igen, lehet irígykedni. ;) :P
Most csak ennyi.. nem akarok itt regényeket írni... Mondanám, hogy majd otthonról, de most megint sűrű napok lesznek lehet.... madj meglátjuk. Pedig mennyi mesélnivalóm van... *sóhaj*

Fáradtság kontra serteperte

Ma délelőttre egyébként nagy terveim voltak otthon. Na jó... azt hiszem inkább voltak kósza elképzelések, mint tervek. Mindenesetre sokáigalvást terveztem, aztán nagy lendülettel rendrakást és takarítást.
Ehhez képest 9 után valamivel keltem (mondjuk az elmúlt hat napi 6:50-hez képest ez elég jó). Ezzel a lendülettel fél 11ig szüttyögtem. Számítógépen molyolás, takaróba csavartan üldögélés, hajmosás, szárítás, magazin lapozgatás... Utána kitaláltam, hogy most már illenék reggelizni is. Következett még egy kis szöszmötölés. És akkor valami elképesztő fáradtság tört rám. Zenét hallgattam és elfeküdtem az ágyon - magamra húztam egy takarót és egy idő után már csak szuszogtam... még hallgattam a zenét, de már nem nagyon voltam magamnál. Nyakig húztam a takarót, aztán egy ponton a fejemre... Sokáig feküdtem így - legalábbis annak tűnt. Mindig elhatároztam, hogy ha a következő szám valami gyorsabb lesz, akkor felkelek. Hát nem...
Csábított a gondolat, hogy megadjam magam és aludjak, míg lassan össze nem kell szednem magam ahhoz, hogy munkába induljak. Nem hagytam magam. Lehúztam a fejemről a takarót, majd megbírkóztam a szemembe tóduló rengeteg fény okozta kellemetlenséggel. Felkeltem - 12:30. Takaróba csavartan kislattyogtam a konyhába, hogy vizet forraljak - nem akarok rászokni, de gondoltam most mindenképpen jó lesz egy kávé. Így is lett... Géphez ültem, csináltam egy nescafét, aztán összeszedtem magam. Leszedtem a már száraz ruhákat és kiteregettem - ennyire futotta a délelőtti lendületből, hogy betegyek egy mosást. Aztán nekiálltam, hogy legalább egy részét megcsináljam annak, amit akartam:
Kipucováltam a mosógép öblítő részét mert már nagyon fújjos volt. Ha már nekiestem a mosógépnek, letörölgettem, kapirgáltam, mostam - hol mire volt szükség. Aztán kád- és, mosdókagyló-sikálás, tükör letörlése, mosószereket tartó doboz kimosása (az öblítős részt leszámítva asszem ez volt a fürdőszoba legmocskosabb tárgya). Utána meg felmosás, mert Anya mindig azt mondja, hogy ha már megcsinálom a pucoválást, akkor már fel is kéne mosni... Míg száradtak a dolgok, felporszívóztam az előszobát és a konyhát. Aztán tiszta kilépőt tettem a kád elé, majd elégedetten visszaültem a gép elé.
Kis győzelem. - Megcsináltam egy részét annak, amit akartam.
Persze még így is lehet, hogy meg leszek búbolva - ott felejtettem a mosatlant..... soha semmi nem tökéletes. Na mindegy...

Sosem nyugton...

Nnnah...
Ma sem megyek haza rendes időben...
Kiderült, hogy a másik hostelből az egyik ausztrál srác nemsokára hazamegy, és hogy ma lesz a búcsúbulija a Mumus nevezetű romkocsmában. Nesze nekem... :) Hát nehogy már ne legyek ott. :) Igaz, hogy nem sokat lógtunk együtt, de bírom az idiótáját, szóval megyek...

Szeretetcsomag

Reggel találtam a hűtőben egy üvegecskét, rajta a nevemmel. Benne gyümölcssali. Behoztam a munkahelyre és most épp örömmel forgatom a számban az édes barackdarabokat.
Köszönöm szépen Anya!!

Dilemma

Ma este vacsizni mennénk az egyik barátnőmmel. Sokféle tervváltozat volt már, mindenesetre most úgy áll, hogy lehetőleg többen mennénk, persze ki tudja összejön-e... Pénz, idő, kedv és hasonlók kérdése.
Mindenesetre az én dilemmám az, hogy mit kezdjek a bátyámmal. Őt időközben elkereszteltük Gombának, szóval valószínűleg így fogom itt emlegetni. :)
Szóval.. a helyzet az, hogy ő per pillanat munkanélküli... és pénznélküli. Mondjuk ezutóbbi rá nagyjából mindig igaz - nem egy spórolós fajta. Lényeg, hogy a baráti köröm egy részével kezd jóba lenni. Jön velünk kocsmázni, vagy csak úgy.. viszem majd koncertre, stb. Neki nem nagyon van saját baráti köre és így ez egy lehetőség arra, hogy normális emberi kapcsolatai legyenek, hogy végre megtanulja, hogy kell társaságban létezni, beszélgetni, talán odafigyelni a másikra, és ez teret adna neki arra, hogy másokat is megismerjen. Na de akkor most mit csináljak? Edd meg amit főztél alapon cseszegessem, hogy hát ha fektetnél energiát a munkakeresésbe (ami tudom, hogy most különösen gázos dolog, de ha az ember otthon ül és a számítógépen játszik, akkor egyébként se történik sokminden) akkor legalább lassanként lenne kilátásod arra, hogy pénzed is legyen. Vagy ne foglalkozzak ilyenekkel és egyszerűen hívjam el, fizessem ki az övét is. És ha már itt tartunk - hitelezzem neki, vagy hívjam meg? Már így is lóg nekem pénzzel, mert a múltkor elvittem magammal valahová.. aztán még valahová stb. És persze akkor se volt pénze. Nem hagytam neki, hogy visszafizesse. Mondtam neki, hogy majd ha munkája lesz... Viszont nem-e vagyok egy rohadt dög, ha a saját bátyámat nem segítem ki ilyesmivel.. hiszen hát a testvérem. Jót tenne neki... jól érezné magát stb. És nekem per pillanat van munkám, kapok fizetést. De akkor itt jön a másik fél... mostanában egy rakás pénzt költöttem, és valószínűleg a jövő hétvégén is el fogok költeni egy csomót... Jövő héten kezdődik a suli - kevesebbet fogok dolgozni, kevesebb lesz a pénzem, plussz ebben a félévben ösztöndíjat sem kapok, nyelvtanárhoz akarok járni...
És vagyok olyan kattogós, hogy mindez végigfut az agyamon... Ááááh... Na jó. Felhívom, hogy jöjjön és kész.

Kattanás

Ha még emlékeztek rá, januárban rákattantam a Paddy and the Rats nevezetű bandára. Ezután időről időre a bejegyzéseim jobbára a különböző koncertek köré fonódtak. Hát ez a kattanás egyáltalán nem múlt el. De nem akartam, hogy ez a blog csak arról szóljon, viszont akartam valamit, ami kibővítve arról szól... így megszületett a következő "közösségi"-blog:
http://pubnroll.wordpress.com/
Nem csak én írok benne bejegyzéseket, de minden az én kezemen fut keresztül, többnyire az én fotóim lesznek fent és igyekszem majd az elmaradt beszámolókat is bepótolni. Szóval aki erről az őrületemről olvasgatni, az megtalál ott. :)

Blogszülinap

"Átaludtam" a saját szülinapomat... Július 31-én tettem fel az első bejegyzést, augusztusban kezdtem meg igazán az írást. Akárhogy is nézzük, most már egy éve létezik a blog. Szóval ezennel meghúzom a fülét. :)

Itt vagyoook...

Kámfor kisasszony visszatért.

Már sokszor próbáltam összeszedni magam, hogy újra írjak – bőven lett volna miről, de valahogy soha nem jutott el odaáig vagy az idő, vagy a lelkesedés... valami mindig hiányzott. Amiről úgy gondoltam, hogy esetleg szívesen kiöntöttem volna a lelkem, arról viszont nem ír(hat)ok. Őket nem akarom ide kiteregetni... A dolog másik felét meg nem szeretném, ha ők olvasnák...

Szóóval...

A változatosság kedvéért megint a munkahelyen vagyok éppen. Ez az 5. délelőttöm most egymás után. Holnap is meló.. holnap után is. Sebaj. Utána lesz egy nap szünet, két nap meló és egy hétvége-őrület. :)

Két hónap szünet alatt felhalmoztam annyi élményt, hogy órákig tudnék mesélni. Persze erre most sem lesz időm, de azért majd megpróbálom összeszedni magam. – még májusról is van pótolnivalóm.

Voltak kalandok, kiborulások, tervek, lelkizések, koncertek, kocsmázások, soook munka, kis nyaralás és megannyi más valószínűleg eszembe sem fog jutni minden, nemhogy leírjak mindent. Főleg mert ugye menet közben is zajlik az élet, szóval a most-ot is le kéne írni. :)

I’ll do my best! :)