Eltelt a szöszögős napom.
Végülis jóformán tényleg nem csináltam semmit... Anyával lebeszéltük magunkat a koncertről, úgyhogy jegyet venni se mentem a városba.
Helyette megküzdöttem a már talán több mint egy hete itt tornyosuló vasalni való ruhahalommal, olvasgattam, zenét hallgattam (és Anya szerencsétlenségére énekeltem is :) ), amint az jól látható egy kicsit lentebb, írkásztam össze-vissza Szegedről, beszélgettem Anyával, ettem nyammos lecsós csirkét, segítettem Anyának becsavarni a haját (nagyon csini lett!;)), meg ilyenek... Szóval lényeges történés nélkül, de igazán kellemesen telt a napom.
Persze a nap vége felé (fél 9kor) kijött rajtam a mégiscsak kéne valamit csinálni érzés és írtam egy sms-t a volt magyartanáromnak, aki idén elvileg csütörtök, péntek esténként egy (tőlünk 10 percre lévő) koleszban ügyeletes vagy mifene. Szóval írtam neki, hogy ha bent van és ráér, szivesen beugranék egy beszélgetésre. Gondoltam nem várom meg míg válaszol, hátha nem veszi észre, hogy írtam (mindenkivel előfordul az ilyesmi). Úgyhogy neki is indultam, magamhoz vettem a verses kötetet, amit még tőle kaptam kölcsön, szóltam itthon, hogy elmegyek sétálni és huss... az éjszakába. :) Általános jókedv, kellemes langymeleg... Persze a kollégiumban a portás felvilágosított, hogy a Tanárnő ma nincs bent, de hát egy mosolygós esti sétálót nem lehet ennyivel letörni. Elballagtam a templom téri szökőkúthoz, leültem a padra és olvasgattam egy kicsit. Aztán jött Szélvész kisasszony (= a magyartanár) sms-e, és mire válaszoltam volna, a telefonhívása is. :) Aranyos volt. Nagyon örült neki, hogy így gondoltam rá, és emiatt most már sajnálja is, hogy úgy alakult, hogy ma nem ment be ügyelni, de majd a jövő héten talán... Hát majd meglátjuk. :) Mindenesetre jó volt, hogy egy kis örömet okoztam.
Hazafelé jövet írtam egy vers-kezdeményt. Talán egyszer lesz belőle valami... :)
Kellemes napnak jó befejezés. Így kell ezt csinálni! ;)
